Moto

Korábbi versenytársai után Rossi is kivette a részét a valenciai árvízkárosultak megsegítéséből

Valentino Rossi egy dedikált sisakot adományozott a Cruz Roja, a Spanyol Vöröskereszt javára, hogy támogassa a valenciai károsultakat az október végi súlyos árvizeket követően.

A sisak egy AGV Pista GP RR sisak, a Rossi utolsó MotoGP-szezonjára, 2021-re jellemző „Soleluna” dizájnnal. Az olasz klasszis aláírása is szerepel a jobb oldalon.

A CharityStars által szervezett aukcióból még 10 nap van hátra, és december 6-án 20:00-kor zárul le. A minimális licit 3000 euró. Rossi messze nem az első MotoGP-pilóta, aki valamilyen formában segítséget nyújt Valenciának a múlt havi áradások után.

A 2024-es Moto3-as világbajnok David Alonso csatlakozott az Aspar csapatfőnökéhez, Jorge Martínezhez a valenciai romeltakarítási munkálatokban november elején.

A 2023-as Moto3-as világbajnok és jelenlegi Moto2-es pilóta Jaume Masiá szintén segített, míg Maverick Viñales a 2013-as Calvo KTM-et (amellyel 2013-ban megnyerte a Moto3-as bajnoki címet) ugyanarra az aukcióra adományozta, mint Rossi a sisakját.

Az árverésen szerepel még egy Dani Pedrosa KTM-éhez tartozó burkolat, Aleix Espargaró paddock robogója, valamint a már említett Masiá 2024-es Preicanos Moto2-es motorja.

Vörös Kamilla

Recent Posts

„Egy ilyen küzdelemben egyiküknek be kell hódolnia” – és az nem Márquez lesz

A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…

1 óra ago

Hamilton már tudja, mit nem tehetnek meg az F1 film folytatásával

Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…

3 óra ago

Elnézést kért Bagnaia a csapattól, amiért változtatni akar

Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…

5 óra ago

Steinert sokkolta Horner kirúgása

Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…

15 óra ago

A Szegedi Tudományegyetem az elektromos autóversenyzés mellé áll

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2025-től hivatalosan is a szegedi születésű elektromosgokart-versenyző,…

16 óra ago

Ecclestone szerint Horner idióta volt, de nem érez együtt az állítólag zaklatott nővel

Bernie Ecclestone Christian Horner-t tartja az egyik legközelebbi bizalmasának a Forma-1-es paddockban, mégis nyersen fogalmazott,…

17 óra ago