Moto

Stoner inkább a gazember szerepét választotta ahelyett, hogy hülyét csináljon magából

Casey Stoner arról beszélt, hogy Valentino Rossi hogyan befolyásolta a médiát abban az időben, amikor még egymás ellen versenyeztek.

Stoner és Rossi az utóbbi időben elásták a csatabárdot, különösen azután, hogy az ausztrál ellátogatott Tavulliába. Korábban azonban a vidám és karizmatikus Rossi a visszahúzódó és zárkózott Stoner ellentéte volt.

„Mindenkit kordában tartott, még a sajtóban is” – mondta Stoner.

„Ha bármi szart írtak róla, feketelistára tette őket! Ezt pedig az újságírók nem engedhették meg maguknak. Nem engedhették meg maguknak, hogy az újságjuk feketelistára kerüljön, és ne legyen interjújuk, vagy bármilyen kapcsolatuk Valentinóval. Így voltaképpen gonoszt csináltak belőlem. Gyakran van ez így, hogy az emberekből előhozzák a gazembert, csak azért, mert nem mutatják olyan kedvesnek magukat. Sokan ugyanezen okból voltak Dani Pedrosa ellen. Nem tetszett nekik a komolysága. De láttuk, hogy Dani karaktere később kibontakozott. Dani olyasvalaki, akivel az egész pályafutásunk alatt barátok maradtunk, még a bajnoki csatáinkban is. Csak tiszteletet érzek iránta, ahogy ő is irántam. A mai napig barátok vagyunk.”

„De imádták kiforgatni a karakterünket. Danit nem szerették annyira, amennyire szerethették volna, talán azért, mert túl komoly volt, túlságosan az eredményekre koncentrált, ahelyett, hogy showmanként viselkedett volna. Én nem Valentino nyomdokaiba léptem. Nem próbáltam meg átvenni azt a szerepet, amit ő. Ez volt ő, az ő karaktere. Fantasztikus volt a sportág számára. Szinte tökéletes volt, ahogyan mindent csinált. Soha nem próbáltam olyan lenni, mint ő. Sok embert láttam azóta, akik megpróbáltak ugyanez a karakter lenni, megpróbálták megragadni Valentino rajongótáborát. Talán nekem kellett volna ezt a hamis személyt alakítanom, aki eljátssza a hülyét, hogy felhívjam magamra a figyelmet. De ez soha nem én voltam. Én csak versenyezni akartam. Szórakoztatni akartam, de nem azért, mert más ezt akarta. Van elég szórakozás abban, amit csinálunk, és abban, hogy versenyzünk.”

Stoner két MotoGP-címet nyert, 2007-ben és 2011-ben, mielőtt idő előtt visszavonult.

Vörös Kamilla

Recent Posts

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

13 perc ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

2 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

4 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

6 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

8 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

9 óra ago