Moto

Bagnaia lehet a Ducati főnixe, Tardozzi bízik versenyzője képességeiben

A „Dream On: Ducati and Bagnaia’s Pursuit of Glory” című dokumentumfilm harmadik és egyben utolsó epizódja elmeséli, hogyan nézett szembe a csapat egy érzelmekkel, feszültséggel és döntő pillanatokkal teli hétvégével,  amely végül azzal zárult, hogy Francesco Bagnaia elveszítette a bajnoki címért folyó harcot.

Bagnaia abban a reményben érkezett Barcelonába, hogy életben tudja tartani a bajnoki esélyeit, de az év során felhalmozódott nehézségek megnehezítették azt. „Egy szezonban nem engedhetsz meg ennyi hibát” – ismerte el az olasz versenyző, akinek a bajnokság során több nullázás is befolyásolta a pontszámát.

Azonban nem tántorította el a nyomás. „Büszkeséggel tölt el, hogy elmondhatom magamról, hogy tíz futamot nyertem. Még egy van hátra, és megpróbálom azt is megnyerni.

A hétvége nem volt zökkenőmentes, de a Ducati terve egyértelmű volt: biztosítani a pole pozíciót, megnyerni a sprintet és megszerezni a győzelmet a főfutamon. Davide Tardozzi, a csapatfőnök bízott Pecco képességeiben: „Nincs alternatívánk, de hiszünk benne. Pecco képes rá, és mi itt vagyunk, hogy támogassuk őt. A világnak nem lesz vége, ha nem nyerünk”.

Tardozzi üzenete igyekezett enyhíteni a Bagnaiára nehezedő nyomást, ugyanakkor megerősítette, hogy a végsőkig versenyképesnek kell maradni. „Azt akarjuk, hogy élvezze és azt csinálja, amihez a legjobban ért. Bízunk benne, és tudjuk, hogy sokat tanított nekünk ebben a szezonban.”

Szombaton Bagnaia teljesítette első küldetését azzal, hogy uralta a sprintfutamot. A bajnokságot vezető Jorge Martín a harmadik helyen végzett, így a címvédés vasárnapig nyitott maradt. A főfutam során Pecco hibátlan teljesítményt nyújtott, megszerezve szezonbeli tizenegyedik győzelmét.

A Martín által az év során összegyűjtött pontok azonban elegendőek voltak ahhoz, hogy a madridi versenyző világbajnok legyen. A mindig sportszerű Bagnaia dicsérte riválisát: „A győzelem fontos, de Jorge az, aki igazán nagyot alkotott.”

Tardozzi eközben szintén reflektált az eredményre: „Nyilvánvalóan zavar, hogy vesztettünk, de nyugodt vagyok, mert tudom, milyen versenyzőnk van, mire vagyunk képesek, és milyen motorunk lesz. Egészen biztos vagyok benne, hogy ő még visszatér.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Kimi után Räikkönen is kell Toto Wolffnak?

A Mercedes és csapatfőnöke, Toto Wolff mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségek felkutatására. Ezt…

8 óra ago

Kuvaiti befektetővel, 12. csapatként visszatérhet az F1-be egy egykori csapatnév

Új befektetői háttérrel ismét megjelenhet a Caterham neve a Forma-1-ben. A 24 éves kuvaiti üzletember,…

10 óra ago

A MotoGP-ben ezért az impozáns trófeáért küzdenek a Balaton Park Circuiten

33 év kihagyás után ismét Magyarországon versenyeznek a világ leggyorsabb motorosai. A visszatérést és a…

11 óra ago

Eseménydús futammal avatták fel a Balaton Parkot, ahol magabiztos Márquez győzelem született

A történelmi versenyen végül nem volt meglepetés. Kissé felhős idő fogadta a sprintfutamot, ahol először…

12 óra ago

Kiderült, hogy Norris, vagy Piastri oldalán áll-e Ecclestone, az idei világbajnoki harcban

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri nyomába eredt, miközben a McLaren visszatér és viharos gyorsasággal hódítja…

13 óra ago

Most akkor köszönetet mondott, vagy beszólt Kimi Räikkönen az F1-nek?

Már több, mint egy hónapja, hogy – mint minden évben – idén is megrendezték a…

14 óra ago