Moto

Íme Rossi újévi fogadalma – az autósport kedvelői kevésbé fognak örülni

Valentino Rossi azt tervezi, hogy az új évben több MotoGP-futamra is kilátogat.

A MotoGP-legenda 2021-ben vonult vissza, és azóta négy keréken versenyez. A következő szezonban azonban azt tervezi, hogy visszatér korábbi sikerei helyszínére, még ha csak nézőként is.

„Sajnálom, hogy nem voltam annyira jelen a versenyeken [2024-ben], és kevesebb időm volt arra, hogy az akadémiánk versenyzőivel dolgozzak. 2025-ben szeretnék jobban jelen lenni a MotoGP-futamokon, így emiatt kevesebb autóversenyen veszek majd részt.”

Nyilvánvalóan az fogja érdekelni legjobban az olasz klasszist, hogy védence, Pecco Bagnaia, valamint korábbi riválisa, Marc Márquez hogy férnek majd meg egy garázsban.

A Doktor VR46-os csapata is nagy változáson megy keresztül. A Pramac Ducati szatellitcsapatként való kivonulása után a VR46 mostantól előnyösebb bánásmódban részesül. Egy gyári specifikációjú motorhoz jutnak majd hozzá, így Fabio di Giannantonio ugyanolyan gépet kap, mint Bagnaia és Márquez. Franco Morbidelli, egy másik VR46 Akadémián végzett versenyző, di Giannantonio csapattársaként csatlakozik a csapathoz.

Vörös Kamilla

Recent Posts

Sérüléshiradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

34 perc ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

2 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

12 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

13 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

14 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

15 óra ago