Kora Marc Márqueze volt az a magyar származású versenyző, aki Agostinit is képes volt sarokba állítani

A csodabogár, aki sosem tartotta be edzője utasításait kezdetben, majd később úgy döntött, elhagyja az országot, hogy nemzetközi sikereket érjen el. Ma lenne 89 éves Marsovszky Gyula.

Lehetett az a Budai vár, vagy akár Tihany, a magyar reménység  garantáltan meghódította az országot. Tihany azért is emlékezetes, mert közel 25 ezer néző szeme láttára biztosította be magának Marsovszky a második helyet. Ám azt akkor talán még ő sem gondolta, hogy magyar földön utoljára ér el ilyen sikert. Közbeszólt ugyanis az 1956-os forradalom, amikor úgy döntött, elhagyja az országot.

Svájcban telepedett le, de a nyelvvel meggyűlt a baja. Édesapja motorszerelő volt, így ezt a hivatást vitte magával Genfbe, és próbált egyről a kettőre jutni egy számára idegen országban. Szerencsére sikeresen vitte a vállalkozást, így elegendő pénzt gyűjtött, hogy 3 évvel később vásárolhasson magának egy ütött-kopott Norton motort a korszak egyik nagy klasszisától, Florian Camathiastől, aki az oldalkocsis versenyek csodagyereke volt. Marsovszky kezelésbe is vette a frissen vásárolt gépet, és igyekezett a legjobbat kihozni belőle, mivel a terve és álma az volt, hogy az 500 köbcentisek között indul majd a nyergében.

Amikor végre elkészült és elvihette egy próbakörre, a rendőrök gyorsan kedvét szegték, arra hivatkozva, hogy túl hangos a motor. Mivel akkor még nem élt a környéken, így nem tudta, hogy Svájcban az autó-és motorversenyek 1954-ben tiltólistára kerültek egy halálos balesetet követően. Ő azonban nem volt rest, egészen Franciaországig gurult, hogy tesztelhesse a járgányt.

Ott is indult először nagydíjon, 1961-ben, addigra szerezte meg a versenyzéshez szükséges engedélyt. A Clermont Ferrand-i pályán a futam előtt olyan futott, hogy mindenki csak ámult és bámult, hogy ilyen a világon nincs. Mindezt ráadásul egy régebbi fejlesztésű motorral. A nagydíjon később a negyedik helyet szerezte meg. Benevezett a következőre is, az Isle of Man versenyre, ami azonban elsőre nem sikerült jól, nem tudta befejezni a futamot. Több indulást nem engedhetett magának, hiába lángolt benne a szenvedély a sportág iránt. A következő évben azonban sikerrel teljesítette a távot.

Az áttörést azonban az 1964-es idény hozta meg. A Finn Nagydíjon a harmadik lett egy Matchless-szel, mely első dobogós helyezését jelentette. 2 évvel később már két géposztályban is kipróbálhatta magát, de mi, mai motorsport-követők talán az 1968-as szezonból emlékszünk a nevére. Ő volt az a pilóta, aki szemrebbenés nélkül felvette a harcot a kor nagy nevével, Giacomo Agostinivel. 1969-ben konkrétan a második helyen zárt az olasz mögött az összetettben.

Magyarországra kevésbé jutottak el a róla szóló hírek, míg Svájcban igazi hős volt. Az 1970-es szezonban is párhuzamosan versenyzett, a 250-esek közt 7., az 500-asok között 13. volt. Ám kísértette a sorsot számtalan alkalommal, mivel egy-egy sérülés nem igazán vetette vissza a szerepléstől. Előfordult, hogy meg sem várta, hogy felépüljön teljesen egy bukásból, idő előtt motorra ült. Aztán megtörtént az a bukás, ami végül karrierje végét jelentette.

39 évesen vonult vissza, majd átlagemberként élt tovább Genfben és taxisofőrként dolgozott a 2004-ben bekövetkezett haláláig.