Moto

Honfitársa szerint Acosta első győzelme már csak idő kérdése, még ha nem is tudta beállítani Márquez rekordját

A mindössze második MotoGP-futamán elért dobogós helyezés, majd a következő alkalommal Austinban elért második hely után Pedro Acosta sokak szerint megdönthette volna Marc Márquez rekordját, mint legfiatalabb futamgyőztes. Ez azonban nem jött össze, de honfitársa szerint már csak „idő kérdése” a siker.

Acostának, aki újonc szezonját a GASGAS Tech3-nál töltötte, a júliusi Német Nagydíjig kellett volna nernie, hogy megdöntse Márquez 2013-as bravúrját, aki 20 évesen és 63 naposan nyert MotoGP-versenyt. De ez nem történt meg sem a Sachsenring előtt, sem utána.

Acosta legjobb győzelmi esélyei közül néhány balesetek úszott el. Mégis ő maradt az egyetlen KTM-pilóta, aki tavaly egynél több dobogós helyezést szerzett.

A barcelonai fináléban azonban még így is elvesztette az ötödik helyet  a tabellán Brad Binderrel szemben.

A 2020-as MotoGP-bajnok Joan Mir ragaszkodott ahhoz, hogy a győzelem csak idő kérdése Acosta számára.

„Pedro nagyszerű munkát végez. Nagyon nehéz minden pályán versenyképesnek lenni, ő pedig nagyon jó tempót mutatott az összes versenyhelyszínen, szóval ez fantasztikus. Valószínűleg a Ducatik sokkal előrébb vannak a teljesítményt tekintve, és ez biztosan nem segített neki abban, hogy megszerezze első győzelmét. De oda fog érni… Sokat tanul és rendkívül gyors. Nem vagyok meglepve, hogy nem nyert – de ha nyerne, akkor sem, mert megvan benne a minőség és a tehetség, hogy ezt megtegye. Szóval ez csak idő kérdése.”

Mir második királykategóriás szezonjában szerezte meg első MotoGP-győzelmét a világbajnoki cím felé vezető úton.

Vörös Kamilla

Recent Posts

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

48 perc ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

3 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

13 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

15 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

17 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

19 óra ago