Moto

A MotoGP pilótái szinte meghalnak karrierjük végén, már nem opció számukra a Superbike

„Néhány bajnoki cím megnyerése után a Dornának támogatnia kellett volna, hogy a MotoGP-be menjek” – mondta Johnny Rea – és attól tart, hogy Toprak Razgatlioglu is hasonló sorsra jut.

Motorverseny, de mégis más. Jonathan Rea elismeri, hogy a Superbike-világbajnokság sosem fog felérni a MotoGP-hez. Indult ugyan királykategóriás futamon, de sosem tudták garantálni számára, hogy teljes szezont fusson. Úgy véli, fiatal versenytársával, Toprak Razgatliogluval sem lesz ez másképp. Ugyan a múltban volt már arra a példa, hogy a török felülhetett egy-egy teszt alkalmával MotoGP-gépre, és a Yamahával is többször hírbe hozták, de egyelőre vakvágánynak tűnik a dolog. Rea szerint az is marad.

„A Superbike-világbajnokság nem tud versenyezni a MotoGP-vel, ez más. Ezt el kell fogadnunk. Mindkettővel (Flammini és a Dorna – a szerk) volt már tapasztalatom, a Superbike-világbajnokságnak nem előnyös, hogy ugyanaz a tulajdonos. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a Dorna néhány dolgot nagyon jól csinált. De a bajnokság egészét is meg kell nézni, és azt, hogy hol versenyzünk. A Superbike az Superbike, nem fogunk elmenni a fantasztikus pályákra, mert nincs elég rajongónk, aki jegyet váltana. Nem ismerem a mögötte lévő üzleti dolgokat, de ami a gyakorlati munkát illeti, a Dorna jó munkát végzett a gyártók összehozásában és versenyképessé tételében. De voltam itt 2010-ben is, amikor a BMW, az Aprilia, az Alstare, a Honda, a Ducati és a Kawasaki volt itt, ami szintén nagyon jó időszak volt számunkra. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindkét korszakot megtapasztalhattam.”

„A Dorna egy karizmatikus, hihetetlen tehetséget kapott Toprak személyében, de ő a Superbike-világbajnokságban versenyez. Nem tudnak megasztárt csinálni belőle, a MotoGP paddockjában lenne a helye. Ugyanazzal a tulajdonossal kellene előrelépni. Néhány bajnoki cím megnyerése után úgy éreztem, hogy a Dornának támogatnia kellett volna, hogy a MotoGP-be menjek. Ahogy a spanyol bajnokságban vagy a JuniorGP-ben is teszik. Toprakkal itt van ez a szuper jó srác.”

„Nem szabad elfelejteni, hogy a MotoGP a csúcs. Gyerekkoromban Kevin Schwantz volt a hősöm, szerettem volna egy 500-ason versenyezni Rainey, Mick Doohan, Schwantz ellen. Nem akartam Fogarty vagy Bayliss ellen versenyezni. De imádom a Superbike-ot, az életem része. A MotoGP a csúcs számomra, a Superbike-világbajnokság pedig egy lépcsőfokot jelentene. Szerencsénk volt, hogy olyan versenyzők érkeztek hozzánk, mint Checa, Melandri vagy Biaggi, akik MotoGP-futamokat nyertek vagy dobogón végeztek. Biaggi volt Valentino Rossi egyik legnagyobb riválisa. Manapság azonban a MotoGP-pilóták karrierjük után halottak. Az olyan versenyzőknek, mint Dani Pedrosa vagy Aleix Espargaró befásulnak, nem gondolnak a Superbike-világbajnokságra. Régebben top versenyzők jöttek hozzánk, és megmutatták, hogy a Superbike-világbajnokság milyen szinten van. Melandri nem jött könnyen és nyert. Ugyanez igaz volt Checára, Biaggira és Haydenre is. Ez elismerést hozott a bajnokságunknak. De az is jó, hogy a saját versenyzőink is felnőttek.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

53 perc ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

3 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

13 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

15 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

17 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

19 óra ago