Moto

Rossi legyőzőre talált saját birtokán, váratlan győzelem született

Valentino Rossi immár 10. alkalommal látta vendégül a “La 100 km Dei Campioni” idén is nívós mezőnyét. A legenda számára most nem született első hely…

A 2025-ös La 100 km Dei Campioni már tizedik alkalommal pezsdítette fel a motorsport világát Valentino Rossi legendás VR46 Motor Ranch-én. Ez az esemény igazi különlegesség a naptárban. A motorsport nagy nevei – a legkülönfélébb szakágakból – gyűlnek össze, hogy összemérjék tudásukat flat track versenyeken. Az idei sztárparádéban olyan ikonok tűntek fel, mint Francesco Bagnaia, a 29-szeres Isle of Man TT-győztes Michael Dunlop. De ott volt a mezőnyben a 2024-es Senior TT-bajnok Davey Todd, valamint Moto2-világbajnokok és MotoGP-versenyzők, köztük Enea Bastianini, Franco Morbidelli és Augusto Fernández. Az indulók között volt a kétszeres Flat Track-világbajnok Lasse Kurvinent és az AMA Flat Track korábbi bajnoka Sammy Halbert is.

A péntek esti Americana futam, amely kieséses rendszerben zajlott, látványos csatákban bővelkedett. A győzelmet végül Luca Marini, a HRC MotoGP versenyzője húzta be. A szombati fő attrakció, a 100 kilométeres verseny azonban minden várakozást felülmúlt. Diogo Moreira és a nyolcszoros Supermoto-világbajnok Thomas Chareyre párosa nagy tempót diktált. A negyedik helyről rajtolva hatalmas lendülettel törtek az élre, és nagyszerű teljesítménnyel hódították el az első helyet a nívós mezőnyben.

Rossi és Marini, akik pole-pozícióból indultak, mindvégig a győztesek nyomában loholtak, de végül nyolc másodperccel lemaradtak a győzelemről. A dobogó harmadik fokára Elia Bartolini és Lorenzo Baldassarri léphetett fel, akik szintén kiválóan szerepeltek, maguk mögé utasítva Franco Morbidellit és Andrea Mignót.

A mezőny hátsóbb része sem volt mentes a drámáktól és meglepetésektől. Francesco Bagnaia és Marco Bezzecchi a hatodik helyen zártak, megelőzve Mattia Pasinit és Filippo Fariolit, valamint a svájci Dominique Aegertert, aki Tito Rabattal osztozott a motoron. A nagy nevek közül azonban néhányan alulteljesítettek. Enea Bastianini és Matia Casadei csak a 15. helyen végeztek. Miguel Oliveira pedig minden extra gyakorlása ellenére sem tudott előre kerülni. A legnagyobb meglepetést azonban Pedro Acosta okozta, aki a legendás Michael Dunlop csapattársaként a 23. helyen zárta a futamot.

Rossi bukása

A hétvége egyik legemlékezetesebb pillanata Valentino Rossi bukása volt. A VR46 pálya utolsó, rendkívül szűk balos hajtűkanyarjában, az Americana futam végén csúszott ki, és az esés pillanatát megörökítő sisakkamerás felvételt maga osztotta meg Instagram-oldalán. 

Börcsök Réka

Recent Posts

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

2 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

4 óra ago

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

6 óra ago

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

8 óra ago

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

18 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

20 óra ago