Moto

Rossi a legnagyobb fájdalomról és a pályafutása legfélelmetesebb pillanatáról beszélt

Valentino Rossi elárulta, melyik baleset okozta neki a legnagyobb fizikai fájdalmat és mi volt pályafutása legfélelmetesebb pillanata. 

Valentino Rossi 2010-ben, az olasz MotoGP edzésén történt balesete során eltörte a jobb lábát, ami miatt először kellett kihagynia egy versenyt a királykategóriában. A jobb sípcsontját és szárkapocscsontját meg kellett műteni. Rossi a Corriere della Sera-nak így nyilatkozott: „Amikor eltörtem a lábam Mugellóban 2010-ben, még sosem éreztem olyan fájdalmat. A csont kiállt a bőrből, és olyan érzésem volt, mintha egy testrészem elszakadt volna a többitől.”

Bár ez volt a legfájdalmasabb élménye, nem ez volt pályafutása legfélelmetesebb pillanata. A 2020-as incidens, amikor Franco Morbidelli és Johann Zarco motorjai majdnem eltalálták őt, sokkal nagyobb félelmet keltett benne, és ez siettette a visszavonulásáról hozott döntését. „Morbidelli motorja úgy repült el a sisakom mellett, mint egy hatalmas, félelmetes lövedék” – mondta. „Ez volt pályafutásom legveszélyesebb pillanata. Egy olyan baleset, ami felgyorsította a döntésem, hogy abbahagyjam a motorozást, mert ez már kívül esett az irányításomon.”

Rossi, aki a MotoGP legismertebb alakja és kilencszeres világbajnok, így nyilatkozott: „Reggel felkelek, és rájövök, hogy egyben vagyok, épségben. És boldog vagyok. Ez a szerencsének, de a testem megóvására fordított figyelemnek is köszönhető.” Hozzátette, hogy sok olyan pillanatra emlékszik, amikor tudta, hogy egy jól végrehajtott előzés vagy egy kockázatos manőver indíthat el balesetet, de ezek mind részei voltak a versenyzésnek.

A barátja, Marco Simoncelli iránti szeretete továbbra is erős. Simoncelli 2011-ben, a malajziai MotoGP versenyen vesztette életét. Rossi így nyilatkozott: „Tudod, épp most volt a születésnapja, január 20-án. Ó, sok gondolat van, amit az idő tompít. Azt mondom magamnak: milyen kár, hogy nem lehet itt velem, hogy lássam, mit tett volna barátként és ellenfélként. Olyan nagylelkű volt. Ez egy olyan bánat, ami mindig velem marad”

Börcsök Réka

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

9 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

10 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

11 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

13 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

15 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

17 óra ago