Fotó: Révész Racing NGRT
Sajtóközlemény: Hét év után ismét összegyűltek a motormárkák Budapesten, amire annyi ember volt kíváncsi, hogy mind a három nap csurig megtöltötték a Millenárist.
A Révész Racing Next Generation Riders Team az Aprilia standján képviseltette magát, ahol a MotoGP kapuján belépni készülő amerikai-magyar tehetség Rossi Attila Moor is várta a látogatókat.
Az egész hétvége kiemelt eseményeire szombaton került sor, amire akkora volt az érdeklődés, hogy aznapra, már napokkal előtte nem lehetett jegyet váltani.
Ezen a napon került sor Rossi 2025-ös versenymotorjának a leleplezésére. A főszínpadi eseményt egy beszélgetés előzte meg a moziteremben, ahol Rossi és managere Stafano Favaro mesélt az eddigi útról, valamint az idei versenyszezon lehetőségeiről.
A program a főszínpadon folytatódott, ahol Massimo Morlacchi az MMR csapat-, valamint Révész Bálint a Révész Racing tulajdonosa is várta, hogy lekerüljön a motorról a lepel.
Annyian voltak kíváncsiak Rossira és az új motorra, hogy szinte lépni sem lehetett a csarnokban.
A rövid interjúk után, Rossi és Révész Bálint fedte fel a 150 lóerős, 140 kg-os 765 cm3 3hengeres Kalex Triumph blokkra épült versenymotort, amelynek minden alkatrészét a versenyzésre tervezték.
A program után mindenkinek volt lehetősége közelről is megnézni a versenymotort, valamint aláírást és fényképet kérni a fiatal tehetségtől.
Rossi becsülettel állta a rohamot, és mindenki begyűjthette a dedikált plakátot, és a közös képeket.
Nagyon szépen köszönjük Dodornak hogy ott lehettünk, és mindenkinek aki közelről vagy online követte végig az eseményeket !
Rossi ezen a hétvégén Cremona-ban teszteli a versenymotort és folytatja a felkészülést a 2025 FIM JuniorGP Moto2-es szezonjára.
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…