Fotó: Ducati Corse
Az adatok, a köridők és még Pecco Bagnaia is azt mondja: Marc Márquez idén többet tud. Az olasz megint alulmaradt csapattársával szemben.
Pecco Bagnaia számára az argentin hétvége sem úgy indult, ahogy ő azt elképzelte. A Márquez testvérekbe ismét beletört a bicskája, de ezen már ő maga is szinte csak nevet.
„Az első futam óta az agyamra megy” – kezdte az olasz.
A sprintversenyen Bagnaia jól rajtolt, majd rögtön Márquezék mögé került. Nem akarta hagyni őket meglépni, de nem volt más választása. Öt körrel később már majdnem két másodperc volt a lemaradása az éllovashoz képest. Nem volt mit tenni. Így amikor a mikrofonokhoz állt, azt mondta:
„Ők újabb lépést tettek előre, míg nálunk még mindig hiányzik valami. Sokat javultunk a pálya számos területén, például az 1-es és 2-es szektorban, ahol nagyon jól érzem magam, de néhány kanyarban még mindig vesztésre állok. Dolgozunk rajta. Nem volt könnyű a szezonkezdet, de ha így folytatjuk, akkor behozhatjuk ezt a lemaradást.”
„Más aerodinamikai elemeket használok, mint Márquez. A hátsó tapadás közel sem megfelelő, és ez nem sokat segít nekem. Az igazság az, hogy olyan motorra van szükségem, ami jobban terhelhető. Különböző konfigurációkat próbáltunk ki, amelyek bizonyos előnyöket adnak nekem, de másokat el is vesznek. Ez az új elem az egyetlen módja annak, hogy javítsak anélkül, hogy túl sokat veszítenék más területeken.”
„Ahhoz, hogy kiegyenlítsük a hátrányt Márquezékkel szemben, lépnünk kell. A sprintversenyen megértettem egy számomra fontos dolgokat. Három körön keresztül követve őket, mielőtt megléptek volna, olyan részleteket vettem észre, amelyek segítettek a javulásban. Hosszú távon úgy gondolom, hogy egy kicsit többre leszek képes, és megpróbálhatok jobb pozíciókért harcolni. Meglátjuk, mi fog történni.”
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…