Fotó: Pertamina Enduro VR46 Racing Team
Franco Morbidelli mögött hosszú út áll. A VR46 pilótája 1414 nap után állhatott fel a dobogóra. Ennyi nap várakozása alatt sokszor elgondolkozott azon, hogy elég jó-e a MotoGP-hez.
A 2018-ban debütált Morbidelli pályafutása eddigi csúcsát, a 2020-as szezonban érte el, amikor második lett az év végi elszámolásban három győzelemmel. Igaz, a koronavírus által megcsonkított év őrült volt, ahol sok olyan pilóta ért el kimagasló teljesítményt, aki azóta eltűnt. A 2021-es év volt a vízválasztó az olasz számára, ahol elszenvedett sérüléséből nehezen épült fel, és hiába kapta meg a gyári Yamaha motorját közben, nem tudott élni a helyzettel.
Most azonban élete egyik nagy lehetőségét kapta meg, hogy azzal a motorral mehet, amivel tavaly Jorge Martín bajnok lett, de Morbidelli is ezzel versenyzett. A körülmények még adottak azon szempontból, hogy a legendás Valentino Rossinak a csapatnál teheti ezt meg, amely akadémiájáról ő érkezett meg első növendékként.
A Thai Nagydíjon negyedik helyen végzett versenyző a vasárnapi Argentin Nagydíjon a lágy hátsó gumival indult, amivel kockáztatott. De a húzás bejött és a Ducati kétszeres MotoGP bajnok, Francesco Bagnaia késői felzárkózása sem jelentett gondot, így megtartotta a harmadik helyet. Ezzel az első főfutamos dobogós helyezése a 2021-es Spanyol Nagydíj óta.
„Hát ez nagyszerű volt. Nagyszerű. Olyan sok idő volt, hogy el is felejtettem, milyen jó ez az érzés. Volt időm elgondolkodni azon, hogy nem érek ennyit. Arra is volt időm gondolni, hogy nem vagyok elég jó. De úgy mindenre, a sok-sok jó és rossz dologra összesen.” – felelt Morbidelli arra a kérdésre, hogy mennyit jelent neki ez az elért harmadik hely.
„Majd a következő hétvégén elmondom, milyen érzés ez. Mert ebben a pillanatban csak szédülök. Nem tudom, hogy a Proseccotól vagy valami mástól! De ma este jobban megértem, mit érzek, és a jövő héten elmondom.” – folytatta.
„Négy évig kapaszkodtunk, és ez egy csodálatos érzés. Nagyszerű volt. A csapat megérdemli ezt. Nagyon jól kezdtük a szezont. A tesztek elejétől kezdve elkezdtünk dolgozni a gyenge pontjainkon, és lépésről lépésre javultunk. Néhány területen még javulnunk kell, az biztos, például a rajtpozíció nem az, amit szeretnék. De mindenesetre ez a harmadik helyezés elképesztő érzés. Tudtam, hogy lesz egy visszaesésünk, de ismét megpróbáltam szorosan kapaszkodni, ahogy ebben a négy évben is. Végre bejött és boldog vagyok.” – fejezte be az ünneplő motoros.
Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…
A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…
Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…
Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…
Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…
Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…