Fotó: Lukasz Swiderek // FIM
Szombaton minden Toprak Razgatlioglu és Nicolo Bulega csatájáról szólt. A vasárnapi első futamon szintén ők csinálták a műsort.
Ahogy tegnap, ismét a ducatis rajtolt jobbat, és a címvédő visszacsúszott pár pozíciót. A mezőny vigyázott egymásra, és nem volt baleset az első körben. Egy kör kellett Razgatlioglunak, és már is Bulegán volt. A rajt után Álvaro Bautista volt az, aki a legtöbbet jött fel a rajthelyéhez képest, szám szerint négyet.
Razgatlioglu türelmesen várt a lehetőségre, majd négy kör telt el, és a BMW-s megelőzte riválisát. Mindeközben megfutotta a versenyen a leggyorsabb kört 1:39:441-gyel, amivel egy rekordot állított fel.
A mezőny további részében nem volt túlságosan sok mozgás. Bautista zárkózott nagy tempóban az élen motorozó kettősre, de a harmadik helyen megállt. Őt egy másik ducatis Danilo Peturcci követte, majd Andrea Locatelli volt az ötödik, a Yamahával.
Az utolsó körre megint nagyon közel volt egymáshoz Razgatlioglu és Bulega. Az olasz hiába volt ezredekre a töröktől, nem tudta megelőzni. Így hasonlóan a szombati futamhoz, ugyanolyan végkimenetellel ezredmásodpercekkel, Razgatlioglu nyert Bulega előtt. Ezzel pályafutása ötvenkilencedik győzelmét aratta, a huszadikat a BMW motorjával.
Bautista lett a harmadik, ezzel életben tartotta a bajnoki esélyeit. A negyedik Petrucci lett, így az első négy helyet Ducati foglalta el. Ötödiknek Locatellit intette le a kockás zászló. A legjobb hondás Xavi Vierge lett a nyolcadik helyen, egyből jött mögötte a csapattársa, Iker Lecuona.
A végeredmény:
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…
Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…
Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…
Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…