Fotó: Lukasz Swiderek
A délelőtt megrendezett időmérő nem várt eredményt hozott. Sam Lowes beékelődött a két bajnok esélyes Nicolo Bulega és Toprak Razgatlioglu elé.
A verseny előtt jött egy bejelentés, hogy Razgatlioglu és Axel Bassani rajtbüntetést kapott. Mindketten három rajthellyel kerültek hátrébb, mert Bulegát feltartották az időmérőn. A büntetéseknek hála, Álvaro Bautista, Andrea Locatelli és Danilo Petrucci nyert két helyet a rajtrácson.
A motorozás szentélyében a kérdés az volt, hogy bele tud-e valaki szólni az eddig, három-három győzelmet szerző Bulega és Razgatlioglu párharcába.
A verseny kezdete előtt az időjárás tökéletes motoros idő volt, húsz fokkal. Huszonegy kör várt a mezőnyre.
A rajtot Bulega kapta el a legjobban az első sorból, Lowes egy kicsit beragadt. A bajnokság éllovasa fordult el elsőként, Locatelli másodikként, aki odatette magát Bulega ellen. Razgatlioglu pedig hiába tűnt fel az első kanyarban, a BMW-s nem tudott előrébb jutni.
Az első pilóta, aki bukott az Yari Montella volt. Így az újonc olasznak a nehéz szezonja folytatódott.
A címvédő pedig próbált felkapaszkodni a legjobb háromba, de megrekedt Lowes mögött, ráadásul Bautista visszaelőzte. Bulega pedig kezdett elnyúlni a többiektől, körrekordot futott öt körrel a verseny rajtja után, és közel három másodperccel vezetett Locatelli előtt.
Amíg Lowes és Bautista elfoglalt volt egymással, Razgatlioglu ezt kihasználta, és egy parádés előzéssel utasította maga mögé a két ducatist.
Miután a török BMW-s elhaladt mellettük, Bautista próbált utána eredni, de egy rossz előzési manőver után elesett a kilences kanyarban, és kiütötte Lowest. Amilyen csúnyának nézett ki első ránézésre, saját lábukon hagyták el a sóderágyat. Az esetet természetesen elkezdték vizsgálni a versenybírók.
Az esésekből nem volt hiány, Andrea Iannone ahogy az időmérőn, a futamon is eldobta a motort. A Lowes testvérek borzalmas futamát Alex koronázta meg, mikor ő is bukott.
Már öt másodperccel vezetett Bulega, mikor Razgatlioglu elkezdte támadni Locatellit, aki sokáig nem tudta visszatartani a címvédőt. A Yamaha versenyzője viszont nem maradt le, próbálta támadni riválisát, akinek nem volt meg a tempója, kilenc körrel a vége előtt visszaelőzte.
A sok kiesésnek köszönhetően, a hazai versenyző, Michael van der Mark már az ötödik helyen motorozott. A gyenge időmérő után a Hondák is jó pozícióban versenyeztek, Iker Lecuona a hatodik, Xavi Vierge a nyolcadik helyen.
Három körrel a vége előtt Petrucci is megelőzte Razgatlioglut, és meg tudta tartani a harmadik helyet.
Miután első négy helyen a kedélyek lenyugodtak, a középmezőnyben ment a csatározás, a Hondák mutattak jó tempót, és tudták feljebb verekedni magukat. Bassani, aki a futam során volt, hogy a tízen kívül motorozott, az ötödik helyért ment Lecuona ellen, amikor eldobta a vasat.
Bulega győzelmét viszont semmi sem zavarta, már az utolsó kanyarokban volt ideje örülni. Locatelli ért be másodikként a Yamahával, harmadik pedig Petrucci lett. Így teljes olasz dobogó lett az asseni első futamon. Razgatlioglu így csak a negyedik lett, mögötte viszont bejött a két Honda, Lecuona és Vierge sorrendben, akik az egész versenyen egymás környékén motoroztak. A másik BMW-s van der Mark végül a kilencedik helyet szerezte meg.
A végeredmény:
Martin Brundle, korábbi Forma–1-es versenyző és a Sky Sports szakértője, baráti kapcsolatban áll Christian Hornerrel,…
Francesco Bagnaia a Q1-ben kezdte meg a brnói kvalifikációt, majd végül megszerezte az első rajtkockát.…
Jorge Martín Hondához való átigazolása már nem lehetséges. Amikor a spanyol július 17-én Brnóban ezt…
Jelentősen átalakíthatja a működési struktúráját a Ferrari. Jelenleg a csapatnál Frederic Vasseur a csapatfőnök 2023…
Kemény hónapokon van túl Jorge Martín, és már az is egyértelmű, hogy a viták ellenére…
Visszavonul a teljes szezonos versenyzéstől Jenson Button. A 2009-es Forma-1-es világbajnok, Jenson Button második éve…