Fotó: World Superbike Media
Az asseni Superpole-futamon izgalmas csatákat láthattunk a változó körülmények között, ahol Razgatlıoğlu verhetetlennek bizonyult. Bulegát a technika hagyta cserben.
Az asseni első Superbike-futam izgalmas és eseménydús versenyt hozott. Az időmérőn meglepetésre Sam Lowes szerezte meg a pole pozíciót, de Razgatlıoğlu és Bassani rajtbüntetést kaptak Bulega feltartása miatt. A versenyt végül Bulega dominálta, megszerezve a győzelmet, mögötte Locatelli és Petrucci ért célba, így olasz dobogó született. Razgatlıoğlu csak negyedik lett, miután több előzést követően visszacsúszott, Bautista pedig egy bukással zárta a futamot. A Honda versenyzői, Lecuona és Vierge a Honda nyergében, meglepően jól szerepeltek, az ötödik és hatodik helyen végeztek.
A Superpole-futam nehéz körülmények között kezdődött meg, esős, de felszáradó körülményekkel kellett szembenéznie a mezőnynek. A változó körülményeknek megfelelően a mezőny egységesen esőgumit választott a futamra.
A rajtot követően Bulega gyorsan az élre állt, Razgatlıoğlu vette üldözőbe. Sam Lowes ezúttal sem tudta kihasználni a pole pozíciót, hamar visszacsúszott a mezőnyben. A harmadik helyen Locatelli motorozott. Az első métereken bukás is történt: Vierge és Tito Rabat került a földre.
Razgatlıoğlu nem elégedett meg a második hellyel, két kör után átvette a vezetést Bulegától, miközben a háttérben Bautista is áthámozta magát Locatellin. Eközben Iannone számára technikai probléma vetett véget a futamnak.
Razgatlıoğlu az élen nem teketóriázott, folyamatosan nyúlt el Bulegától, és a páros gyorsan összehozott egy közel két másodperces előnyt a többiekkel szemben. Eközben Sam Lowes kezdett magára találni: a döcögős rajt után begyújtotta a rakétákat, és négy körrel a start után már Bautistát szorongatta a dobogó legalsó fokáért. A brit nem finomkodott, keményen odatette magát, és végül feljött a harmadik helyre.
Sam Lowes továbbra is lendületben maradt, és gyors ütemben faragta le hátrányát Bulegához képest – az utolsó öt körre fordulva már egy másodpercen belül haladt az olasz nyomában. Ám mielőtt összecsaphattak volna, Bulega gépe megadta magát, így Lowes különösebb erőfeszítés nélkül örökölte meg a második helyet. Innentől már csak Razgatlıoğlu volt előtte, de a négy másodperces lemaradás túl nagy falatnak bizonyult. Bár az élen nem zajlottak drámai fordulatok, a mezőny többi részén annál több izgalmas csata zajlott.
Razgatlıoğlu végül könnyedén nyerte a futamot Sam Lowes és Álvaro Bautista előtt. A török számára ez volt az első olyan verseny, ahol győzni tudott esős körülmények között.
Oscar Piastri szerint nagyszerű fejlesztéseket kapott az MCL39, ám a csapattársa küszködik az új iránnyal.…
Nagyon régóta nem volt ilyen nehéz futama Max Verstappennek. A regnáló világbajnok sokszor képre került…
Max Verstappen szinte biztosan elhagyja a Red Bullt, mivel a Red Bull teljesítménye körül egyre…
Jorge Martín súlyos balesetet szenvedett a MotoGP Katari Nagydíján. Hétfő reggel frissítés érkezett: hat bordatörés…
Marc Márquez nem köntörfalazott, amikor az Amerikai Nagydíjon történteket értékelte. Az austini balesete, amikor több…
A Can-am annak idején sorra nyerte a tengerentúlon a terepbajnokságokat. A Rotax motorral szerelt Can-Am…