Moto

Martín pechszériája folytatódik, még napokig megfigyelés alatt marad a kórházban

A címvédő Jorge Martín számára drámai véget ért a Katari Nagydíj, miután a vasárnapi versenyen bukott, és orvosi ellátásra szorult.

Jorge Martín számára nem úgy végződött a visszatérés, ahogy elképzelte. Az Aprilia versenyzőjét mellkasi sérülések gyanújával kórházba szállították további vizsgálatokra.

Martin hosszú sérüléssorozat után tért vissza ezen a hétvégén. A malajziai előszezoni teszt első napján bukott, ami után több hétre kényszerpihenőre került. A bal csuklóját is eltörte egy edzésbaleset során, amely a Thaiföldi Nagydíjat megelőzően történt, így kénytelen volt kihagyni a szezon első három futamát.

A katari visszatérés azonban ígéretesen indult: a 14. rajthelyről vághatott neki a hétvégének, alig maradt le a Q2-ről. A sprintversenyen még a pontszerző zónában motorozott, végül azonban 16.-ként intették le.

A vasárnapi főfutamon a helyzete nem javult. A 14. körben, a rendkívül gyors 12-es kanyarban bukott, miközben a pontszerző helyeken kívül haladt. A pályabírók azonnal a segítségére siettek, majd a pályakórházba szállították.

Az Aprilia első közleményében megerősítette, hogy Martín eszméleténél volt, végtagsérülése nem volt, viszont mellkasi traumát szenvedett. A vizsgálatok során jobb oldali bordazúzódást és légmellet (pneumothorax) diagnosztizáltak nála, ezért további kivizsgálásra kórházba szállították. Egy későbbi frissítés szerint a CT-vizsgálat a légmell súlyosbodását mutatta ki, így mellkasi drént kellett behelyezni, hogy enyhítsék a tüdő összenyomódását. Martínnak néhány napig a dohai kórházban kell maradnia megfigyelés alatt.

A gyári Aprilia számára sem alakult fényesen a katari hétvége: legjobb versenyzőjük, Marco Bezzecchi a 10. helyen ért célba, több mint 14 másodperccel elmaradva a győztes Marc Márqueztől.

Két hét múlva Jerez következik, amit Jorge Martín ideális lehetőségnek tartott volna az RS-GP-hez való további alkalmazkodásra – különösen a hétfői, verseny utáni teszt szempontjából. Most azonban kérdéses, hogy felépül-e időben a visszatéréshez.

Lászlófi Kata

Recent Posts

Kiderült, mi okozta a Red Bull lámpájának a meghibásodását

Christian Horner elárulta, hogy miért romlott el a boxutcai jelzőlámpa Red Bull garázsánál, a Bahreini…

6 perc ago

Colapinto megsértett egy nemzetet, de bocsánatot kért

Franco Colapinto bocsánatot kért Uruguaytól. Az argentin egy podcastban "vicces" jellemzést adott a dél-amerikai országról, amelyekkel…

57 perc ago

Repkedtek a 46-osok a 16-oson belül San Siróban szombaton – avagy Rossi-mezben tarolt az Inter

Az FC Internazionale Milano és a Nike örömmel jelentett be új és kivételes együttműködését a…

3 óra ago

Ha az F1 nem áll meg, akkor a kvízsorozat sem! Itt az 5. forduló!

Robog tovább a Forma-1 mezőnye, és a tripla hétvége harmadik állomása következik, a Szaúd-arábiai Nagydíj.…

5 óra ago

Ami Piastrinak áldás, az Norrisnak átok: ,,Jól fejlesztett a csapat!”

Oscar Piastri szerint nagyszerű fejlesztéseket kapott az MCL39, ám a csapattársa küszködik az új iránnyal.…

15 óra ago

A gyenge tempó és a borzalmas kerékcserék ellenére, Verstappen szerint a hatodik hely jó eredmény

Nagyon régóta nem volt ilyen nehéz futama Max Verstappennek.  A regnáló világbajnok sokszor képre került…

17 óra ago