Moto

Hivatalos: A Ducati és a BMW lassabb lesz Assentől kezdve

A FIM első alkalommal aktiválta az új, üzemanyag-áramláson alapuló teljesítménykiegyenlítő rendszert, és az első két gyártó, amely érintett lesz, az a Ducati és a BMW. A Holland Nagydíjtól kezdve mindkét márkának 0,5 kg/h-val kell csökkentenie a motorjaikon felhasználható üzemanyag-mennyiség határértékét.

A döntés az MSMA (a gyártók szövetsége) teljesítmény algoritmusának alkalmazása után született, ebben a szezonban bevezetett új technikai szabályokkal összhangban. A szabályok minden csapat számára 47 kg/h üzemanyag-áramlásban határozzák meg a kezdeti felső határt. Ám ez az érték két hétvégénként módosulhat az egyes gyártók összesített teljesítményétől függően.

A Superbike-világbajnokság szabályzatának 2.4.3.2 cikke szerint a Ducati és a BMW túllépte azt a teljesítményküszöböt. Ez kiváltja a „túlzott versenyképesség” miatti büntetést, így kénytelenek az „1. lépcsős” kiigazítást alkalmazni: az áramlási sebességet 46,5 km/h-ra csökkenteni. A módosítás Assentől lép életbe, és legalább a következő, cremonai felülvizsgálatig fennmarad.

„Ennek a kiigazításnak az a célja, hogy fenntartsuk a kiegyensúlyozott és versenyképes bajnokságot” – magyarázta közleményében a FIM. Egyértelművé téve, hogy minden egyes ellenőrző pont után továbbra is figyelemmel kísérik az összes márka teljesítményét.

A lépés nem meglepő. A Ducati kétségkívül uralta a szezon első két versenyét. A Fülöp-szigeteken Nicoló Bulega a hétvége mindhárom futamát megnyerte, Portimaóban pedig csak a BMW szériaversenyzője, a mérhetetlen Toprak Razgatlioglu tudta megelőzni az olaszt. Az eddigi 18 dobogós helyezésből a Ducati 13-at, a BMW pedig további 4-et szerzett, így a Yamahának csak jelképes jelenléte maradt Andrea Locatellivel.

A pontok elosztása is tükrözi a dominanciát. Bulega vezeti az összesített tabellát – és az első 10-ben hat Ducatis van, míg Toprak a második helyen áll, és Van der Mark egészíti ki a top 10-et. Ezzel összefüggésben a promóter Dorna kezdte veszélyben látni az izgalmakat a pályán, a FIM pedig lépett.

A technikai számon túl az lesz a fontos, hogy ez a csökkentés hogyan hat a motorok teljesítményére. Az üzemanyag-áramlás korlátozásával nem csak a rendelkezésre álló teljesítményt csökkenti, hanem megváltoztatja a motor szállítását és a reakciókészségét is, különösen gyorsításkor. Ez megnehezítheti a motorosok dolgát, és a motorok vezetését is megnehezítheti.

A régi fordulatszám-korlátozókat felváltó új vezérlőrendszer célja, hogy a technológiai fejlődés ne érvényesüljön korlátlanul a látványosságban. Más szóval: megakadályozza, hogy egy márka győzzön, csak azért, mert neki van a legerősebb motorja.

Vörös Kamilla

Recent Posts

Ez itt a reklám helye: Camion Express Szerviz – Megbízhatóság a pályán innen és túl

A motorsportban nincs helye kompromisszumnak: minden tizedmásodperc és minden apró műszaki részlet számít. Ugyanez igaz…

57 perc ago

„Nem b*szhatjuk el” – Steinert a hatalomátvétel előtt figyelmeztették

Günther Steiner és csapata nem csinálhat baklövést, ha már sikeresen beléptek a MotoGP-be. A MotoGP…

2 óra ago

Alig volt verseny az austini monszunban, de végül új győzteseket avattak

A hétvégén folytatódott a WEC idei szezonja, a Circuit of the Americas (COTA) volt a…

3 óra ago

A történelemkönyvekbe került Verstappen monzai sikere

Magabiztos és fölényes sikert aratott Max Verstappen Monzában. A címvédő nem csak a McLarenek legyőzését…

4 óra ago

Bagnaia talán rátalált valamire, de nem akar hamis reményeket kergetni

Minden arról szól mostanában, hogy Francesco Bagnaia képtelen összhangba kerülni a Ducati 2025-ös gépével. A…

6 óra ago

Verstappen a MotoGP felé kacsintgat?

Max Verstappen, a Forma–1-es világbajnok a SkySport.it szerint a MotoGP-be is befektetne, de egyelőre nem…

7 óra ago