Moto

Meg kellett műteni két MotoGP versenyzőt a Spanyol Nagydíj után

A Spanyol Nagydíjat követően két pilóta, Pedro Acosta és Somkiat Chantra is beavatkozáson esett át.

Szerencsére egyik pilóta sem esett el a MotoGP legutóbbi fordulójában, így nem egy komolyabb sérülés miatt kellett kés alá feküdniük. A KTM-es végigment a versenyen és hetedik lett, amíg hondás társa tizennégy kör után kiállni kényszerült. Az ok, ami miatt orvosi beavatkozásra volt szüksége Acostának és Chantrának: az a kompartment szindróma.

A kompartment szindróma, avagy arm pump abból keletkezik, hogy az extrém terhelés hatására rendellenesen megduzzadnak az izmok. Mivel ezek rostos hüvelyekben futnak, egy idő után kiszorítják a vért, amitől csökken a sejtek oxigénellátása. Zsibbadt lesz a kéz és a kar, ráadásul ez öngerjesztő folyamat, tehát a hosszantartó, oxigénhiányos állapottól izomkárosodás következik be, az újabb duzzanatot okoz.

Ezen sajnos minden motorversenyző átesik egyszer a pályafutása során. Legutóbb Raúl Fernándezt kellett műteni e miatt, de volt már ilyenben része Marc és Álex Márqueznek, Jack Millernek, és Fabio Quartararónak is, aki pont a 2021-es jerezi fordulón szenvedte el.

Először Acosta esett át a műtéten a jobb alkarjában lévő krónikus kompartment szindróma kezelésére miatt, erősítette meg kedden csapata, a KTM. Az alakulat tájékoztatása szerint várhatóan visszatér a Francia Nagydíjra a jövő héten:

„Pedro Acosta ma este sikeres műtéten esett át a jobb alkarján a krónikus rekeszszindróma kezelésére. Huszonnégy órán át megfigyelés alatt marad, és várhatóan a Francia GP-re visszatérhet.”

Az LCR Honda bejelentette, hogy újonc versenyzőjüket, szerdán megműtötték a szindróma miatt. A csapat rövid közleménye így szólt:

„Az Idemitsu Honda LCR versenyzője, Somkiat Chantra sikeres műtéten esett át április harmincadikán délután a barcelonai Hospital Universitari Dexeus kórházban, ahol a kompartment szindróma kezelését végezték el.”

A beavatkozást a népszerű orvos, Dr. Xavier Mir végezte, aki elárulta, hogy a thai versenyző már hazamehetett.

A Francia Nagydíjra május 9-11. között kerül sor, Le Mans-ban.

Silló Barnabás

Recent Posts

A GoElevennek nem kell már Iannone – van tovább?

A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…

1 óra ago

Valójában ezért marad Max Verstappen jövőre is a Red Bullnál

Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…

2 óra ago

A Renault új vezérigazgatója elárulta, hogy látja az Alpine F1 csapat jövőjét

A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…

3 óra ago

Imádja a Hungaroringet, miközben a Forma-1-et tűzte ki célul a Red Bull német juniorja

Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…

4 óra ago

Rosberg örül, hogy felbosszantotta Verstappent

Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…

5 óra ago

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

14 óra ago