Moto

A második hely mutatja, hogy Quartararo nem felejtett el motorozni

A Spanyol Nagydíjon több régóta tartó sikertelenséget zárhatott le Fabio Quartararo.

Fabio Quartararo még mindig csak huszonhat éves, és mennyi mindenen keresztül ment már. Idén ismét bebizonyítja, hogy kulcsfontosságú eleme a Yamahánál a győzelemre vonatkozó reményeknek.

A 2021-es világbajnok MotoGP pályafutása eddig felemásan alakult. 2019-ben került fel a királykategóriába, ahol valósággal berobbant. Az akkori Petronas Yamaha SRT-nél versenyzett első szezonjában, ami alatt hat pole pozíciót, hét dobogót szerzett, és a ötödik helyen végzett a bajnokságban. Ez annyira meghatotta a japán márkát, hogy már a 2020-as idény előtt aláírattak vele egy kétéves szerződést a gyári csapathoz 2021-től. Ennek fényében vágott neki a koronavírus miatt eltolt szezonnak, amit két győzelemmel indított. Később a francia hozzátett még egyet, de nem tudott konzisztens maradni a szezonban, így csak a nyolcadik lett.

A következő évet, immár a gyári Yamahán, a legendás Valentino Rossi helyén kezdte, ahol újult erővel nyitott. A szezont megnyerte, és különösebbképpen nem volt ellenfele. 2022-ben hasonlóan kezdett, ahogy az előző évet befejezte, és úgy nézett ki, hogy ismét világbajnok lesz. De a szezon felénél mintha elvágták volna a teljesítményét. Tegyük hozzá, ekkor már a Yamaha nem volt kimagasló a mezőnyben, egyedül Quartararo volt az, aki értelmezhető teljesítményt tudott nyújtani. A Holland Nagydíjtól számítva nem tudta hozni a szezon eleji formáját, és az addigra magára találó Francesco Bagnaia pedig kilencvenegy (!) pontos hátrányt dolgozott le, és lett világbajnok.

Azóta pedig a Yamaha és Quartararo is keresi önmagát, aminek a tavalyi kampány volt a mélypontja. Idénre az összes japán márka feljebb tudott lépni, de még mindig nem az igazi a teljesítményük. Az egyszeres világbajnok karrierje korai szakaszában az időmérők meglepetése volt, de a Yamaha korlátai, a hátsó tapadás hiánya meg az alacsony teljesítmény miatt az elmúlt néhány szezonban még ezt sem tudta megmutatni. Quartararo mindig is azt vallotta a Yamahán, hogy ha jól kvalifikál és olyan pozícióba kerül, ahol ki tudja használni az motorja erősségét, akkor képes lesz jó versenytempót diktálni és erős eredménnyel nyújtani.

Ez volt az, ami 2025-ben javult. A yamahás eddig minden hétvégén bejutott a Q2-be. Katarban Quartararo az első sorba kvalifikálta magát a harmadik helyen, majd Spanyolországban ezt követte az első pole pozíciója 2022-es Indonéz Nagydíj óta, ami 1134 nappal ezelőtt történt. A sprintfutamon már a második körben elesett, de a futamon pariban volt, és második lett. Dobogót szintén egy indonéz futam után szerzett, a 2023-as kiadás után.

Ez pedig kiérdemelte riválisának, Pecco Bagnaiának az elismerését:

„Hogy egy lassabb motorral, mint az enyém, elképesztő munkát végzett. Még, ha meg is érkeztem mellé egészen biztos voltam benne, hogy az utolsó kanyarból kilépve vagy a másik egyenesben könnyedén megelőzhetem őt az egyenesben. De nem így történt. Mindenhol olyan simán, olyan gyorsan lépett ki, és nagyon erős volt.”

Quartararo és Bagnaia közötti átlagos tempókülönbség a huszonöt körös nagydíj alatt mindössze 0,001 másodperc volt a francia javára. A hatodik körtől a végéig Bagnaia körönként pontosan egy tizedmásodperccel volt gyorsabb ellenfelénél. Ez megmutatja, hogy Quartararo jó munkát végzett a védekezésben egy olyan motorral, amely egész hétvégén a végsebességek mérésének alján volt.

„Ez ugyanaz a motor, mint Austinban. Nem csináltunk sok beállítási változtatást a hétvége során, nem változtattunk mindenen. Csak próbáltuk megtartani ugyanazt a motort, és én magam próbáltam a motorral a határon lenni. Jelenleg nincs semmi olyan, amivel előrelépést tehetnénk.” – mondta vasárnap a nagydíj után.

Ezen szeretne a Yamaha változtatni, és egy új motort tesztelt hétfőn Jerezben. Célja, hogy több erőt adjon vissza a versenyzőinek. A visszajelzések pozitívak voltak, olyannyira, hogy a motort a jövő hétvégi Francia Nagydíjtól már használni fogják.

Silló Barnabás

Recent Posts

Kegyetlen adat: Leclerc statisztikája tovább romlott a Magyar Nagydíjon

Charles Leclerc ismét megmutatta, hogy az időmérőkön remekelni tud, ám a vasárnapi versenyen megint nem…

6 óra ago

Döntöttek a versenybírák a Verstappen-Hamilton „incidens” ügyében

A versenyfelügyelők döntést hoztak azzal kapcsolatban, a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti, a Magyar…

7 óra ago

Dühből bűntudat: Leclerc visszavonta ingerült szavait, melyekkel a Ferrarit illette

Charles Leclerc a Ferrari csapatrádióján már verseny közben hangot adott dühének a Magyar Nagydíjon, ám…

8 óra ago

Leclerc kiosztotta a Ferrarit, Norris ünnepelhet a Magyar Nagydíj dobogójának csúcsán!

A 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat Lando Norris nyerte, csapattársa, Paiastri előtt, miközben a Ferrari felejthető…

9 óra ago

Amerika Kaptiány már azelőtt F1 rajongó volt, hogy megszületett volna az a versenyző, akit meglátogatott

Több hollywoodi híresség is tartózkodik épp Magyarországon, közülük többen kilátoattak a Forma-1-es Magyar Nagydíjra is.…

11 óra ago

Alonso elárulja mitől javult fel ennyire az Aston Martin

Miután a múlt hétvégén Spa-Francorchamps-ban még a leglassabb autók voltak a rajtrácson, az Aston Martinok…

12 óra ago