Moto

Leiskolázta a mezőnyt Quartararo, aki sorozatban harmadjára szerezte meg a pole-t

Európában verhetetlen Fabio Quartararo, sorozatban harmadjára indulhat pole pozícióból, 2021 óta először sikerült ez neki.

Egy hét szünet után nem ment messzire a MotoGP mezőnye, hiszen csak ,,átugrottak” Franciaországból Angilába, a legendás silverstone-i aszfaltcsíkra.

A Brit Nagydíjra visszatért az előző hétvégét kiülő Somkiat Chantra, és a Spanyol Nagydíjon szabadkártyásként elinduló Aleix Espargaró. Egy hiányzója azonban lesz a hétvégének. Ai Ogura a pénteki első szabadedzésen esett el, ugyan megpróbált a délutáni körözésre kimenni, de inkább az orvosi központba ment. Ott pedig megállapították, hogy elképzelhető a jobb sípcsontjában egy törés, ami miatt kiesett a hétvége további szakaszáról.

Színes társaság jutott be önerőből a Q2-be pénteken. Ott volt egy Ducatin kívül mindenki, három Yamaha, ami 2021-es valenciai futam óta először sikerült a japánoknak. Bejutott még Johann Zarco egyedüli hondásként, és Marco Bezzecchi egyszem apriliásként. Franco Morbidelli volt az egyetlen ducatis, aki nem jutott be a Q2-be, ráadásul feltartotta Bezzecchit, amiért három rajthelyes büntetést kapott a vasárnapi futamra.

Q1

Kíváncsian lehetett követni a kvalifikáció első részét, mert a nevek alapján bőven többesélyes volt az a két kiadó hely a Q2-be. Az első komolyabb mért köröknél Pedro Acosta ugrott az élre 1:58:566-tal, őt Joan Mir követte egy tized másodperces lemaradással. A harmadik helyen ekkor Raúl Fernández volt alig elmaradva az egykori világbajnoktól. Morbidelli már nagyobb távolságban állt a spanyoltól a negyedik helyen.

Három és fél perccel a Q1 leintése előtt elindult a mezőny az utolsó köreikre, Fernández vezetésével. Két perccel a vége előtt felgyorsultak az események, mert Maverick Vinales alatt megállt a technika, majd a kettes kanyarban Chantra eldobta a Hondáját. Fernández körét ezzel elvették, viszont mire beért, mér levették a sárga zászlót. Ekkor Luca Marini ugrott fel az első továbbjutó helyre, mögé Morbidelli jött be. A második próbálkozásoknál csak Mir tudott értelmezhető kört futni, de nem ért továbbjutást huszonhárom ezred híján. Ezzel Marini és Morbidelli ment tovább a Q2-be, és meglepő módon az összes KTM-től el kellett búcsúzni.

Q2

A Márquez tesók vezetésével indult ki a brigád. Álex volt elől, de Marc folyton rácsúszott. Meglepetésre gyári yamahás Álex Rins ugrott fel az élre az első szétlövésnél, őt márkatársa, Jack Miller követte. A Yamahák díszes menete Fabio Quartararo első helyével folytatódott, de a két Márquez elképesztő körön volt, a bajnokság éllovasa 1:57:914-gyel állt az élre, őt három tizedes lemaradással követte Álex. Francesco Bagnaia sem maradt csendben, szétválasztotta a két Márquezt. Majd ismét jött Quartararo és bejött másodiknak jelezvén, hogy megint kell rá számítani. Hátrébb a mezőnyben Fabio Di Giannaantonio volt a hatodik ekkor, mögötte a „legrosszabb” helyen álló Yamahával Miller, majd Bezzecchi, és Morbidelli. Zarco, Fermín Aldeguer és Marini nem tudott tényező lenni, ők alkották az utolsó sort.

Nem ültek sokat a boxban a versenyzők, négy perccel a vége előtt ismét kigurultak. Ment a sakkozás, hogy ki kit kövessen, végül Aldeguer volt legelöl. Bagnaia robbantott elsőnek, feljött az pole pozíciót érő helyre, de ez nem tarott sokáig, mert Álex Márquez elvette ezt tőle. Majd Quartararo jött, látott és futott egy körrekordot, 1:57:233-mal az élre állt

. Ekkor csak Marc Márquez volt veszélyes körön. Zarco a második szektorban elesett, így sárga zászló volt érvényben ott, ez nem volt kihatással a nyolcszoros világbajnok körére, de saját maga hibázott, így el kellett vennie. Ezzel pedig eldőlt, hogy 2021 világbajnoka ismét megszerezte az első rajtkockát, idén már harmadjára.

A végeredmény:

Silló Barnabás

Recent Posts

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

59 perc ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

2 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

3 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

4 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

5 óra ago

Ha Horner a Ferrarinál köt ki, Hamilton lelép az olaszoktól?

Miután a héten a Red Bull váratlanul kirúgta első, és eddig egyetlen csapatfőnökét, Christian Hornert,…

6 óra ago