Moto

Acosta is osztja márkatársa véleményét, csak éljék túl a vasárnapi futamot a „jégen”

Pedro Acosta csalódottan fejezte be a versenyt a szombati sprintversenyt. Egy olyan hétvégén, amelyen a KTM-esek a kelleténél többet szenvedtek, de a spanyol még így is a 8. helyen ért célba.

A születésnapos már az első körtől kezdve érezte, hogy nincs tapadása, nem reagált a hátsó kerék, és esélye sem volt a helyzet megfordítására. A verseny közepén a tempója végérvényesen visszaesett.

„Nos, az első körtől kezdve nehéz volt így, hogy nem volt tapadás. Igaz, hogy a verseny közepén érzékeltem némi javulást, de nem volt tartós. A végén, a futam utolsó köreiben rengeteg időt veszítettünk. Ez egy általános dolog. Nem arról van szó, hogy rosszul csináltál valamit, vagy kijöttél a ritmusból”.

Ahogy Maverick Viñales, aki pénteken mérce volt, elmagyarázta, hogy „bizonyos pillanatokban olyan volt, mintha jégen motoroznék”.

Acosta így folytatta: „Nem tudom, mi történt. Vannak olyan pályák, ahol nehéz ezzel a problémával motorozni, mint például Barcelona. Szerintem nekünk van a legkevesebb tapadásunk a rajtrácson lévő versenyzők közül. Van egy nagyon jó első része a motoromnak, és egy olyan hátsó rész, ami nem áll össze. Úgy gondolom, hogy a végén, ahogy az általános színvonal csökkeni fog, többé-kevésbé versenyképesek lehetünk. De persze először mindenki előttünk megy, így kevesebb tapadásunk van. Aztán a közepes gumi nem fog segíteni. Ez egy verseny lesz a túlélésért vasárnap.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

6 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

7 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

8 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

9 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

10 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

11 óra ago