Hivatalosan megerősítette Jorge Martín, hogy nem tervezi kitölteni a két éves szerződését az Apriliánál.
Ahogyan arról mi is írtunk, a múlt hétvége során a címvédő belebegtette, hogy hamarosan megtöri a csendet. Csütörtökön a hivatalos közösségi médiás felületein meg is tette mindazok után, hogy az élet nem állt meg csapata, az Aprilia körül. Először, a hétvégi Brit Nagydíjat csapattársa Marco Bezzecchi nyerte meg, majd aztán az olasz gyártó bejelentette, hogy a hétvégi Aprilia All Stars napon Martín is ott lesz.
Csütörtökön pedig robbant a bomba. Az idén még egy futamon rajthoz álló Martín megerősítette, hogy távozni tervez a noalei csapattól:
„Üdvözlök mindenkit. Szeretném megosztani a rajongókkal, a médiával és a pályafutásomat figyelemmel kísérő emberekkel, hogy világos magyarázattal szolgáljak az Apriliával kapcsolatos helyzetemről.”
„Soha, semmilyen körülmények között nem szegtem szerződést. Amikor aláírtunk, megállapodtam az Apriliával, hogy ha bizonyos feltételek nem teljesülnek, fenntartom magamnak a jogot, hogy 2026-ról döntsek. Ez alapvető feltétele volt annak, hogy elfogadjam az általuk felajánlott szerződési ajánlatot.”
„Amikor tavaly azt a döntést hoztam, hogy gyártót váltok, az egyik premisszám az volt, hogy legyen lehetőségem valós körülmények között tesztelni a motort, és megértsem a csapatot és munkamódszerüket. Így nyugodtan aláírhattam egy év helyett két évre, ezt a feltételt is beleírtuk.”
„Azzal szembesülve, hogy egy a szerződésben rögzített időpontban kell döntenem, úgy határoztam, hogy élek a 2026-os szezonra szóló felmentési jogommal. Ezt mindig tisztelettel, egyértelműen és azzal a kizárólagos szándékkal tettem, hogy magam irányítsam a jövőmet profi sportolóként.”
„Sajnos a balesetek miatti hatások, bár igaz, hogy nem folyásolja be azt, amiben megállapodtunk, ezt a fázist kondicionálták. Éppen ezért mindig is nyitott voltam a párbeszédre az Apriliával, hogy a versenyzésbe való visszatérésem után ezt az időszakot bizonyos számú nagydíjra meghosszabbítsuk. A cél az, hogy mindkét fél adjon egymásnak egy második esélyt, és jól érezze magát, mielőtt döntést hoznánk a 2026-os évre vonatkozóan.”
„Mindig is őszinte voltam az Apriliával. Mindig is nagyra értékeltem a motort, a csapatot és a projektben részt vevő összes ember erőfeszítéseit. Az egyetlen dolog, amit kérek, hogy tartsák tiszteletben az akaratomat és annak szellemét, amit annak idején az Apriliával megbeszéltünk.”
„Nincsen semmi konfliktus vagy szemrehányás. Én csak azt szeretném, hogy egy nagyon nehéz idő és egy nagyon súlyos sérülés után tisztán tudjak előre tekinteni a jövőben, és továbbra is a legjobbat nyújtsam a pályán és azon kívül is. Köszönöm mindenkinek a megértést és a tiszteletet.”
Hogy mi lesz ezek után nem tudni. A nyolcszoros futamgyőztes a szezon előtti teszteken sérült le, majd a szezonnyitó futam előtt még jobban rásérült. Az áprilisban megrendezett Katari Nagydíjon tudott először motorra ülni, de a boldogság nem tartott sokáig. Ugyanis, a főfutamon egy bukás után Fabio Di Giannantonio nem tudta őt elkerülni és elütötte. Ekkor minden eddiginél komolyabban lesérült, azóta is tart a rehabilitációja, a visszatérését a Német Nagydíjra (július 13.) becsülik. Azonban kérdéses, hogy ez a kijelentés után felül-e még valaha az Aprilia motorjára.