Moto

Jorge Martín visszatér a versenypályára

Hosszú idő után újra megjelenik a nyilvánosság előtt a Jorge Martín.

A Katari Nagydíjon súlyosan megsérülő címvédő most először jelenik meg a közönség előtt, miután otthonában lábadozott és bejelentette, hogy nem kér az Aprilia motorjából.

A szóban forgó esemény azonban nem egy versenyhétvége lesz, hanem az Apriliának a saját rendezvénye, ami az Aprilia All Stars névre hallgat. Az All Stars napot most vasárnap, június 1-jén rendezik meg a misanoi aszfaltcsíkon. Ez a rendezvény az olasz márka saját kis eseménye, ahol a gyártó pilótái, korábbi legendák vesznek részt. Ott lesz az egész MotoGP különítmény: Martín, Marco Bezzecchi, Raúl Fernández, Ai Ogura és Lorenzo Savadori. A korábbi versenyzők közül Max Biaggi lesz az, aki tiszteletét teszi.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a jelenleg is sérültet jelentett Martín pályára gurul-e, valószínűsíthetően nem. A spanyol motoros felépülésének dátuma még nem ismert, az értesülések szerint a július 13-i Német Nagydíjon már ott lehet.

A másik kérdés, hogy hogyan fogják őt fogadni a lelkes szurkolók? Hiszen a Francia Nagydíj után jelentette be csapatának, hogy a két éves szerződéséből szeretne kitáncolni, mert nem tetszik az Aprilia motorjának a teljesítménye. Már elkezdődtek a találgatások, hogy merre mehet tovább, és a legvalószínűbb a gyári Honda csapata lehet. Azonban a japánok csak akkor szereznék őt meg, ha teljesen szabaddá válna. Viszont az Apriliát sem kell félteni, mert ők nem hagyják, hogy a versenyzőjük csak úgy elmenjen.

Silló Barnabás

Recent Posts

Tsunoda méretével poénkodott Monaco kapcsán Alonso

Minden monacói futam után visszatérő téma, hogy mennyire nehéz rajta előzni. A probléma természetesen az…

35 perc ago

Verstappennek balesete volt, de ma folytatná a versenyt

Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen szerencséjére sértetlenül úszott meg egy rallybalesetet Svédországban. Autójával felborult az ERC…

3 óra ago

Így állt bosszút Albonon Russell az étteremben

Drága estéje volt Alexander Albonnak, miután meghívta vacsorára George Russellt. A Monacói Nagydíjon a középcsapatok…

5 óra ago

Apja korábbi világbajnok F1-es ellenfele menedzseli tovább Sebastian Montoya-t

Fernando Alonso a Forma-1-ben Juan Pablo Montoya ellen versenyzett, most pedig a fia, Sebastián Montoya…

15 óra ago

Vad teória kapott szárnyra arról, hogy ki lehet Verstappen következő csapattársa

Továbbra is csak egyversenyzős csapatként működik a Red Bull, hiszen amíg Verstappen harcban van a…

16 óra ago

Piastri az élen, pedig driftelt is, Bearman pörög, Stroll dühöng

A Forma-1-es Spanyol Nagydíj második szabadedzésén ismét a McLaren zárt az élen, ám ezúttal nem…

16 óra ago