Moto

Az utolsó szó Marc Márquezé volt az időmérőn, körrekord döntötte el a pole-t

Izgalmas időmérő edzést láthattunk, ahol Marc Márquez nem adta könnyen magát, körrekorddal hagyta maga mögött a mezőnyt. 

Marc Márquez magabiztosan zárta az aragóniai hétvége pénteki szabadedzését, megerősítve favorit státuszát a futam előtt. A gyári Ducati versenyzője ismét testvérét, Álex Márquezt előzte meg, akárcsak az első edzésen. Maverick Viñales a harmadik helyen végzett, ezzel egy erős napot hozva a KTM számára, amely hosszú idő után ismét három motorral kvalifikált közvetlenül a Q2-be. Joan Mir a legjobb hondásként a negyedik lett, míg sem Yamaha, sem Aprilia nem tudott továbbjutni, hiába az utóbbi futamokon mutatott jó forma. Fabio Quartararo technikai gondokkal küzdött, és csak a 18. helyen zárt.

Q1

Fabio Quartararót, aki az elmúlt hétvégék időmérőinek legeredményesebb versenyzője volt, már a kvalifikáció első szakaszában a pályán láthattuk. Az előző futam győztese, Marco Bezzecchi szintén részt vett az időmérő ezen részében. Az olasz motoros azonban rögtön az első métereken elesett, így kemény 13 perc várt rá, ha esélyt akart teremteni a továbbjutásra.

Az első mért körök után Fabio Quartararo állt az élre, majd tovább javított idején, ám egy elrontott kanyar miatt inkább visszatért a boxba. A második továbbjutó helyre a Q1 elején Fabio Di Giannantonio érkezett meg.

Marco Bezzecchi a korábbi bukása után visszatért a garázsba, majd tartalékmotorjával próbálkozott tovább. Azonban azzal is problémák adódtak, így ismét kénytelen volt kiállni, ezzel gyakorlatilag elveszítve minden esélyét a továbbjutásra.

A rövid szünet után Fabio Quartararo ismét gyorsult, és csaknem fél másodpercet javítva saját idején, a hétvége második leggyorsabb körét futotta. Fabio Di Giannantonio is faragott köridejéből, de Raúl Fernández még nála is jobbnak bizonyult egy ideig. Di Giannantonio azonban nem hagyta annyiban, és erősebb tempóra váltva átvette a vezetést. Eközben Marco Bezzecchi visszatért a pályára, ám motorja továbbra sem működött megfelelően, így esélye sem volt a továbbjutásra, és az utolsó előtti rajthelyről kezdheti majd a versenyt.

A Q1-ből végül Di Giannantonio és Quartararo jutottak tovább.

Q2

A kvalifikáció második szakaszának első mért köreit követően Marc Márquez vezette a mezőnyt, mögötte Álex Márquez és Brad Binder következtek. A második gyors körök során Álex Márquez bár javított a körén, a vezetést nem tudta átvenni. Ekkor Pedro Acosta is belépett a küzdelembe, megelőzte csapattársát, és felzárkózott a harmadik helyre. Francesco Bagnaia eközben már a boxban volt, az első etap után csak a 11. pozíciót foglalta el.

A második próbálkozások elején Francesco Bagnaia felzárkózott a negyedik helyre, miközben több versenyző is erős szektoridőkkel kezdett. Elsőként Álex Márquez javított látványosan, amivel átvette a vezetést. Nem sokkal később Franco Morbidelli is remek kört futott, és a második helyre ért fel, ezzel Marc Márquezt a harmadikra szorítva. A spanyol azonban gyorsan reagált, és körrekordot motorozva visszavette az első rajtkockát, ami a géposztályokat tekintve már a 99. volt számára. Az utolsó mért kört Morbidelli erősen kezdte, de az utolsó szektorban nem tudott elég gyors lenni, így maradt a harmadik. Bagnaia a negyedik helyen zárta a kvalifikációt megelőzve Acostát és Bindert a második rajtsorban.

Végeredmény:

Börcsök Réka

Recent Posts

Belgiumban folytathatja idei remek sorozatát a Révész Racing

13 győzelem idén, nyolc első rajthely. Kiss Norbert, a Révész Racing pilótája magabiztosan vezeti a…

7 óra ago

Verstappen: akik a Ferrariba vágynak, elkövetnek egy hibát

A Ferrari a Forma-1 történetének legrégebbi és legsikeresebb csapata, így nem meglepő, hogy a legtöbb…

9 óra ago

Meglepő helyen folytathatja a kegyvesztett pilóta

Jelenlegi helyén szinte biztos nem maradhat, de lehet jobb lehetőségei lesznek. Egyetlenegy hely maradt üresen…

11 óra ago

Forma-1-es autók a belvárosban – négy kerék helyett síneken

A szeptember 20–21-i Red Bull Showrun „előszeleként" Budapest belvárosában, népszerű villamosvonalakon cirkál a Red Bull…

12 óra ago

Günther Steiner egy szerencsés rohadék, amiért az első futamán dobogós lett a csapata

Finoman odaszóltak Günther Steinernek. A Katalán Nagydíj péntekjén lett hivatalos, hogy Günther Steiner egy befektetői…

13 óra ago

Kiderült, mikor dönt arról az Alpine, hogy ki lesz Gasly csapattársa

Flavio Briatore, az Alpine ügyvezető tanácsadója elárulta, mikor dönt az alakulat a 2026-os F1-es szezon…

15 óra ago