Moto

Kiderült, milyen hangulatban várták Martínt az Apriliánál a bejelentését követően

Az Aprilia csapatfőnöke, Paolo Bonora elmondta, milyen hangulat fogadta Jorge Martínt az Aprilia eseményén.

Az Aragóniai Nagydíj előtti hétvégén az Aprilia egy saját rendezvényt szervezett, ahol hivatalos volt minden olyan pilóta, aki az olasz gyártót képviseli. Jorge Martín is ott volt, a képek alapján jól érezte magát. Pedig nem volt ebben mindenki olyan biztos, hiszen az úgynevezett All Stars hétvége előtti napokban jelentette be a címvédő, hogy szeretné elhagyni az Apriliát.

A Misanóban megrendezett Aprilia All Stars verseny volt az első alkalom, hogy Martín a Katari Nagydíjon szerzett sérülései óta először ült motorra és hajtott pályára, egy Apriliának egy utcai motorjával. Erről Bonora megosztott néhány kulisszatitkot:

„Nagyon jó idő volt. Számítottunk rá, hogy Jorge eljön. Meleg fogadtatásban részesült a szurkolók részéről és a csapattól is. Örültünk neki, és ő is örült neki. Az esemény alatt az volt a javaslatunk, hogy senki se nyúljon semmilyen motorhoz! Amikor Martín meglátta az RS660-at, ment vele tíz kört. Mondtuk neki, legyen óvatos!”

A napon semmiféle verseny nem volt, csak egy motoros rendezvény, ahol a jókedvé volt a főszerep. Azt még nem tudni mikor tér vissza Martín pontosan, de Bonora elárulta hol lehet reális:

„Ez a pályára gurulás nem egy teszt volt. Élvezte, hogy a szurkolókkal lehetett. Igen, készülünk egy tesztre, ahogy a szabályok lehetővé teszik számunkra, de még nem terveztük még meg a visszatérését. Lehet a Sachsenring lesz, de lehet Brno. Ez még nincs meghatározva. Követjük az orvosi javaslatot.”

Silló Barnabás

Recent Posts

Álomból valóság – Egy Formula Renault-kör a Hungaroringen

Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…

58 perc ago

Magyar Nagydíj – Ideiglenes rendőrőrs működik Mogyoródon a Forma-1-es futam idején

Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

2 óra ago

Hungaroring emlékérem és forgalmi sor a 40. Magyar Nagydíj alkalmából – itt veheted meg!

A Magyar Pénzverő Zrt. sajtóközleménye: A 2025. évi HUNGARORING forgalmi sor 2025. augusztus 1. 8.00 órától…

4 óra ago

A Renault bejelentette új vezérigazgatóját a Magyar Nagydíj előtt

Az Alpine anyavállalata, a Renault a Forma-1 Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy Francois Provostot nevezték…

6 óra ago

Tavaszra költözik a Balaton Park-i Superbike-futam 2026-ban

Napvilágot látott a a 2026-os Superbike-világbajnokság előzetes versenynaptára: a világ leggyorsabb sorozatgyártású motorjait felvonultató bajnokság…

7 óra ago

Kiderült melyik F1 pálya lehet a beugró, ha helyettesíteni kellene bármely versenyhelyszínt 2026-ban

Törökország vissza szeretne kerülni a Forma-1-es naptárba, és felajánlotta az Istanbul Park szolgáltatásait 2026-ra, ha…

8 óra ago