Moto

Néhány versenyző kipróbálta a rádiózást a teszten, de a vélemények eltérőek

Újra előkerült a rádiózás tesztelése, amit többen is kipróbáltak az aragóniai teszten.

Az Aragóniai Nagydíjat egy tesztnap követte, ahol többféle újítást is kipróbáltak a csapatok. Egyik az a rádiózás volt, amit már pár éve többször kipróbálnak. A rádiózás eddig nem volt jelen a motorversenyzésben, a mai napig „régimódi” rendszer alapján a boxfalról táblákkal kommunikálnak a versenyzőkkel. Viszont a biztonsági kommunikáció javítása érdekében újból elővették a rádiókészülékek próbálását, amit úgy tudni, Álex Márquez, Brad Binder, Lorenzo Savadori és Johann Zarco tesztelt.

Savadori az Apriliától, aki korábban már tesztelte az eszközt, viszonylag pozitívan nyilatkozott a tapasztalatokról:
„Először beszélt velem a versenyigazgatóság, és jól figyeltem a boxban a versenyigazgatóságra. Az alatt az idő alatt, amikor a pályán használtam, figyeltem, de jelenleg nem teljesen egyértelmű. Viszont minden egyes alkalomnál javul az érzés.”

Az eddigi vélemények alapján a mezőny felének nem, a másik felének tetszik a rádiózás motorozás közben. Savadori nem ellenzi, és szerinte nem kényelmetlen a sisakba betett plusz eszköz:

„Tavaly vagy tavalyelőtt kisebb volt a csevegőpárna. Most már nagyobb és jobb. A probléma nem a kényelmetlenség, hanem amikor az egyenesben nagy sebességgel haladsz. A sisak egy kicsit mozog, szóval nem egyszerű, néha nem figyelsz, mert a párna egy kicsit csúszkál.”

Kérdés továbbá az, hogy a versenyzők és a csapatok hogyan alkalmazkodnak majd az új eszközhöz. Azonban az olasz versenyző szerint nem lesz ebből hatalmas probléma:

„Jelenleg úgy gondolom, hogy ha valami újdonságot találnak ki, akkor mindenkinek alkalmazkodni kell hozzá. Ha a mérnököd fel és lecsatlakoztathatja, mielőtt levennéd a sisakot, akkor ez nem jelent igazi problémát.”

A bajnokság második helyezettje, Álex Márquez viszont nem volt teljesen elégedett az eszközzel, ami szerinte jövőre már kötelező lesz:

„Ez az első alkalom, hogy kipróbáltam. Fontos volt kipróbálni. Sok ponton nem volt könnyű megérteni, hogy miről beszélnek nekem, mert nem egyszerű tisztán hallani. De ez volt az első dolog, amit ki kellett próbálnom, mert úgy néz ki, hogy jövőre ez kötelező lesz a biztonság miatt. Csináltam egy futamot, és jó volt.”

Márquez egy dolgot említett, hogy javítani kell a kommunikáción azon a körök alatt, amikor komolyabb tempót diktálnak, mivel a gyorsabb futamok alatt ez nem mindig volt egyértelmű:

„Meg kell értenünk a működését. Őszintén szólva, az elején figyeltem az üzenetekre, de később megpróbáltam nyomni abban a szakaszban, és amikor időmérős körön voltam, nem hallottam mert, hogy nagyon koncentráltam. Ha csak egy üzenetet küldenek neked, akkor figyelsz, mikor mindig beszélnek hozzád, ott már nem figyelsz.”

Silló Barnabás

Recent Posts

Bottas már aláírt 2026-ra, csak a bejelentésre várunk?

Valtteri Bottas lesz az új Cadillac F1 Team első leigazolt versenyzője. Erről a GPblog szerzett…

2 óra ago

Már túl a félmilliárd dolláros bevételen az F1 film

Már egy hónap is eltelt, hogy a mozikban bemutatták a Brad Pitt által fémjelzett F1…

4 óra ago

Ennyi ideig még biztosan a Red Bull csapat tagja marad Verstappen

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megerősítette, hogy Max Verstappen a 2026-os Forma-1-es idényben is…

6 óra ago

Adrian Newey azért olyan jó, mert látja a levegőt?

Az Aston Martin megkérdezte nemrég érkezett F1-es tervezőjét, Adrian Newey-t, hogy igaz-e, a róla keringő…

8 óra ago

Több évvel is hosszabbíthat Russell a Mercedesszel

Egyre-másra jönnek a hírek George Russell jövőjével kapcsolatban, akinek idén lejár a szerződése a csapatával.…

18 óra ago

Magyar felmenői okán Budapesten nyaralt Ayrton Senna utolsó szerelme

Azoknak, akik régóta Forma-1 rajongók, pláne, ha Ayrton Senna rajongók, bizonyára nem kell bemutatni Adriane…

20 óra ago