Moto

A tabella éllovasai ismét más dimenzióban motoroztak, de ezúttal Razgatlıoğlu volt a jobb

A misanói verseny ugyan nem hozott kiemelkedő izgalmakat, de Razgatlıoğlu és Bulega ismét bizonyította, hogy mennyivel erősebbek most a mezőny többi tagjánál.

A délelőtti időmérőn Nicolò Bulega és Toprak Razgatlıoğlu egészen elképesztő formát mutatott, teljesen más szinten motorozva, mint a mezőny többi tagja. A misanói körrekord többször is megdőlt, végül a tabellavezető Bulega húzta be a pole pozíciót. A két versenyző nagy csatát vív az idei évben a bajnoki címért, amire jelen állás szerint Bulegának van nagyobb esélye a jövőre a MotoGP-be távozó török riválisával szemben.

Végül azonban Bulega – akárcsak Iannone – rajtbüntetést kapott lassú motorozásért, így három pozícióval hátrasorolták, és csak a negyedik helyről vághatott neki az első főfutamnak.

Axel Bassani így egy hellyel előrelépett, ráadásul első rajtsoros indulása önmagában is sporttörténeti pillanat volt – a Bimota 1989 óta nem szerepelt ilyen előkelő pozícióban.

Első főfutam

A versenyzők forró körülmények között vágtak neki a futamnak, a misanói aszfalt hőmérséklete elérte a 46 fokot. A rajt után Toprak Razgatlıoğlu megőrizte vezető pozícióját, mögötte Axel Bassani fordult másodikként, míg Nicolò Bulega villámgyorsan feljött egy helyet. Ekkor jött a meglepetés: Razgatlıoğlu nagyot hibázott, aminek következtében visszaesett a harmadik helyre. A háttérben Dominique Aegerter és Bahattin Sofuoğlu hatalmasat bukott, a korábbi Supersport-világbajnokot az eset után az orvosi központba szállították kivizsgálásra.

A drámai pillanatoknak azonban nem volt vége. Bassani is elesett a második helyről, miközben Bulega több mint egy másodperces előnyt motorozott ki. A harmadik helyre Alex Lowes zárkózott fel, de Andrea Locatelli és Danilo Petrucci szorosan üldözte a dobogóért.

Iannone ismét gyengén teljesített, a tizenhármas kanyarban elesett, ami korai búcsút jelentett hazai versenyén.

Bulega előnye az élen gyorsan elolvadt, Razgatlıoğlu pedig látványos felzárkózás után a futam első felében utolérte és megelőzte riválisát. A két versenyző eltérő gumistratégiával gurult pályára. Eközben Petrucci is előrelépett, sikerült maga mögött hagynia Alex Lowes-t, így átvette a harmadik helyet.

Razgatlıoğlu és Bulega ismét teljesen más dimenzióban motorozott, mint a mezőny. Tizennégy körrel a leintés előtt már több mint hat másodperces előnnyel haladtak Petrucci előtt, elképesztő tempót diktálva. Tíz körrel a futam vége előtt Razgatlıoğlu előnyt épített ki Bulegával szemben az élen. Eközben Bautista keményen küzdött, hogy előrébb jöjjön a mezőnyben. Először sikeresen átverekedte magát Montellán, majd következett Sam Lowes, akivel szemben viszont sikertelen volt manővere, így ismét Montella mögött, a nyolcadik helyen találta magát.

Hat körrel a leintés előtt Alex Lowes a Bimota-dobogóra hajtott, és hatalmas csatát vívott Petruccival. Rövid időre sikerült is megelőznie az olaszt, de Petrucci gyorsan visszaszerezte a pozíciót.

Eközben Bulega ledolgozta hátrányát, és szorosan követte Razgatlıoğlut, aki viszont ritmust tudott váltani és újra növelte előnyét. Az utolsó körre fordulva már akkora előnye volt, amire nem tudott reagálni Bulega, így a török versenyző nyerte a futamot. Petrucci megőrizte a harmadik helyet Alex Lowes előtt.

A világbajnoki pontversenyben Bulega előnye 26 pontra csökkent.

Végeredmény:

https://twitter.com/WorldSBK/status/1933873171804889322?ref_src=twsrc%5Etfw  

Börcsök Réka

Recent Posts

Hungaroring emlékérem és forgalmi sor a 40. Magyar Nagydíj alkalmából – itt veheted meg!

A Magyar Pénzverő Zrt. sajtóközleménye: A 2025. évi HUNGARORING forgalmi sor 2025. augusztus 1. 8.00 órától…

1 óra ago

A Renault bejelentette új vezérigazgatóját a Magyar Nagydíj előtt

Az Alpine anyavállalata, a Renault a Forma-1 Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy Francois Provostot nevezték…

3 óra ago

Tavaszra költözik a Balaton Park-i Superbike-futam 2026-ban

Napvilágot látott a a 2026-os Superbike-világbajnokság előzetes versenynaptára: a világ leggyorsabb sorozatgyártású motorjait felvonultató bajnokság…

4 óra ago

Kiderült melyik F1 pálya lehet a beugró, ha helyettesíteni kellene bármely versenyhelyszínt 2026-ban

Törökország vissza szeretne kerülni a Forma-1-es naptárba, és felajánlotta az Istanbul Park szolgáltatásait 2026-ra, ha…

5 óra ago

Magyar Nagydíj – Forgalmi változásokra, korlátozásokra kell készülni a Forma-1 ideje alatt

A 40. Formula-1 magyar nagydíjat augusztus 1. és 3. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen; a…

6 óra ago

BREAKING: A Ferrari bejelentette, hogy ki lesz a csapatfőnöke, még évekig!

A Scuderia Ferrari HP örömmel jelentette be, hogy többéves szerződéssel meghosszabbította együttműködését Fred Vasseurral, aki…

7 óra ago