Moto

Nagy változás előtt a Yamaha – megkezdődhet az érdemi fejlesztés

A Yamaha megerősítette, hogy Andrea Dovizioso az elsők között próbálhatta ki az új V4-es erőforrást.

A teszt szerdán zajlott a barcelonai versenypályán, ahol Dovizioso és Augusto Fernández is először vezette a nagy érdeklődéssel várt motort. A Yamaha szerint ez még csak egy alapvető működési próba volt, nem a teljesítmény felmérésére szolgált. Fabio Quartararo korábban is úgy nyilatkozott, hogy a Yamahának jobban ki kellene használnia Dovizioso tapasztalatát a fejlesztés során.

A gyártó közben a jelenlegi soros négyhengeres motor fejlesztésén is dolgozik – ezt Massimo Meregalli csapatfőnök is megerősítette: „A tesztcsapat mindkét motoron dolgozik: a mostani gépen és az új V4-esen is. Az utóbbival eddig csak egy kezdeti próba történt. Még nem tartunk ott, hogy a teljesítményt értékeljük. A gyári versenyzők csak akkor kapják meg, ha már elég jónak ítéljük meg ahhoz, hogy valóban érdemes legyen kipróbálni.”

A barcelonai teszt az aragóniai hivatalos MotoGP-nap után következett, és a Yamaha a koncessziós szabályok által biztosított plusz tesztnapoknak köszönhetően próbálhat ki több újdonságot. „Mindig fontos a tesztelés. Soha nincs elég idő rá. Ha csak a futam végeredményét nézzük, nem lehetünk elégedettek”mondta Meregalli.

Ennek ellenére előrelépést is látott az aragóniai teljesítményben a tavalyi évhez képest: „Ha összehasonlítjuk: tavaly 39 másodperc volt a hátrányunk, most 19. A leggyorsabb körünk tavaly 1,3 másodperccel volt lassabb az élmezőnyhöz képest, idén ez kevesebb mint négy tized volt. Ebből látjuk, merre tartunk. Fabio nagyszerű kört futott. Tetszett, hogy pénteken még küszködtünk, de szombatra bejutottunk a Q2-be, és a harmadik sorból indulhattunk.”

A Yamahánál apróbb fejlesztéseket is kipróbáltak, illetve olyan beállításokat, amikre versenyhétvégéken nincs lehetőség. „Több mindent terveztünk, mint amire időnk jutott. Úgy dolgozunk, hogy ha nincs negatív visszajelzés, akkor azon az úton megyünk tovább. Innentől már csak a finomhangolás következik.”

Börcsök Réka

Recent Posts

A nap, amikor Niki Lauda majdnem meghalt, de végül „halhatatlanná” vált

1976. augusztus 1-je a motorsport történetének egyik legsötétebb, de különleges módon mégis valahogy leginspirálóbb napja…

46 perc ago

Verstappen bejelentette a Hungaroringen, hogy hol fog versenyezni jövőre

Max Verstappen a Magyar Nagydíj előtt elmondta, melyik csapatnál fog versenyezni jövőre. A holland világbajnok…

10 óra ago

Rosberg felkérdezte Verstappent: „Most csendben vagy?”

Nico Rosberg próbálta felkérdezni Jos Verstappent a Horner-ügyben. Kicsit kellemetlen lett a válasz. Jos Verstappen,…

11 óra ago

F2-es versenyzőt igazolhat a Cadillac az F1-be?

Az Aston Martin által támogatott Jak Crawford mindent megtesz azért, hogy 2026-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben…

12 óra ago

Briatore belekeveredhetett az Epstein-botrányba, és Horner körül se tiszta minden

Flavio Briatore újfent a figyelem középpontjába került a Forma-1-ben, miután a média megint vizsgálatokat indított…

13 óra ago

Álomból valóság – Egy Formula Renault-kör a Hungaroringen

Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…

14 óra ago