Moto

A Honda megtalálta Marini helyettesét, Olaszországban már motorra ül

Továbbra sem elérhető Luca Marini, így a Hondának pótlás után kellett néznie, és megtalálta a helyzethez képest a tökéletes pilótát.

Luca Marini felépülése még mindig tart, így az aragóniai futam után az olasz versenyt is kihagyja. A Hondánál tudták, hogy sokáig harcképtelen lesz az olasz motoros, mégsem neveztek a helyére pótlást a spanyol versenyre. Azonban a szabályok kimondják, hogy ha egy futam kihagyása után sem áll rendelkezésre a főpilótája a csapatnak, köteles helyettesítőt nevezni.

A Honda a tesztversenyzők körében szép számmal bővelkedik. A tesztelős gárda tagja, Stefan Bradl, aki jó sokszor ugrott be sérült pilótákat pótolni, és az idei szezonra érkezett Aleix Espargaró és Takaagi Nakagami. Utóbbi kettő szabadkártyával elindult futamon a szezonban, Espargaró a Spanyol és Brit Nagydíjon, Nakagami a Francia Nagydíjon. A rutinos spanyolnak a két beugrása nem alakult emlékezetesen, Spanyolországban a tizenhetedik helyen végzett, Nagy-Britanniában pedig nem ért célba, de a spanyol bevallotta, hogy a Angliában már nem érzett erős vágyat a versenyzésre.

Talán ezért esett a választás Nakagamira, aki a Motorsport.com információi szerint Mugellóban biztosan elindul Marini helyett. A japán motoros tavaly még az LCR Honda versenyzője volt, idénre azonban a márka tesztpilótája lett. Le Mans-ban, ami egy igazán kaotikus versenyt hozott, és hatodik lett.

Egyelőre nem tudni, hogy Marininek a felépülése meddig tart, de az aranyszárnyasok fontolóra vehetik Nakagami további szerepeltetését.

Silló Barnabás

Recent Posts

BREAKING: A Ferrari bejelentette, hogy ki lesz a csapatfőnöke, még évekig!

A Scuderia Ferrari HP örömmel jelentette be, hogy többéves szerződéssel meghosszabbította együttműködését Fred Vasseurral, aki…

11 perc ago

A Yamaha nem habozott tovább – a magyar hétvége után jött a döntés Manziról

Stefano Manzi a hétvégén elmondta nekünk, hogy szerződése már a kezében van, mára hivatalos, hogy…

51 perc ago

Tűz van, babám! – Verstappen megjárta a poklot

Az 1994-es F1-es szezont Michael Schumacher dominálta a Benetton színeiben, ám csapata számos szabályértelmezési vitába…

3 óra ago

Horner egy bombaüzlet részeként visszatérhet az F1-be egy új pozícióban?

A korábbi Forma-1-es pilóta és Sky Sports riporter, Martin Brundle elárulta, hogy Christian Horner feltehetően…

13 óra ago

Verstappen Senna legendás idézetét használja védekezésként az FIA versenybírói előtt

Max Verstappen nevetve bevallotta, hogy Ayrton Senna ismert szavait használta védekezésként a versenybírók előtt. A…

15 óra ago

Bejelentette a névadó szponzorát 2026-ra az Audi F1, akár a zsebedben is lapulhat!

Az Audi F1 csapata bejelentette együttműködését a Revolut-tal, egy brit székhelyű pénzügyi technológiai vállalattal, amely…

17 óra ago