Moto

Pedro Acosta talán mégsem vált csapatot a közeljövőben

Úgy tűnik, egyre kisebb az esélye annak, hogy Pedro Acosta csapatot váltson a következő szezonra, és más gyártó motorjára üljön át.

Az idei szezon elején Acosta még a MotoGP átigazolási piacának egyik legnagyobb neve volt, több csapat – köztük a Honda és a VR46 – is érdeklődött iránta. Az ifjú tehetség csalódott volt a KTM teljesítményében, különösen amiatt, hogy nem tudta megismételni az újoncként nyújtott formáját.

Marad a KTM kötelékében

A Sky Italia értesülései szerint bár továbbra is van kölcsönös érdeklődés a Ducati és Acosta között, a felek még nem jutottak közel a megállapodáshoz. „Folyamatosan és türelmesen dolgoznak” – írják, de a KTM-mel való megegyezés, amely lehetővé tenné Acosta távozását, egyelőre nem körvonalazódik.

Mivel Acosta 2026 végéig szerződésben áll a KTM-mel, a Ducati legkorábban 2027-ben csábíthatja át. Ekkorra azonban a MotoGP új szabályrendszere átrendezheti az erőviszonyokat.

Acosta továbbra is bizonyít a pályán

Az aragóniai Nagydíjon Acosta negyedik lett, ami a szezon legjobb eredménye volt számára a Le Mans-i futamot követően. Bár nyíltan kifejezte elégedetlenségét: „nem vagyok türelmes”, továbbra is a KTM egyik legnagyobb értéke marad.

Tavaly még tinédzserként hívta fel magára a figyelmet kivételes tehetségével, idén viszont már komoly elvárásoknak kell megfelelnie. A KTM a versenypályán tapasztalható nehézségek és anyagi kihívások ellenére is ragaszkodik hozzá  és ha a csapat versenyképesebb motort tud biztosítani számára, aligha lesz oka más csapat után nézni.

Vörös Kamilla

Recent Posts

Azt már tudhatjuk, hogy melyik csapatnál nem versenyez 2026-ban Verstappen

Max Verstappen emberfeletti erőfeszítéseket tesz a Red Bullnál, hogy idén a bajnoki címéért folyó versenyben…

1 óra ago

Az F1 és a Ferrari filmek sztárházaspárja nem vezet autót, amire jó okuk van

Javier Bardem és felesége, Penelope Cruz nem vezetnek, annak ellenére, hogy szerepet kaptak az F1…

3 óra ago

A Williams és a Honda újra egyesülnek!

A Williams F1 csapat bejelentette, hogy a közelgő Goodwood Festival of Speeden újraegyesül a japán…

5 óra ago

Ma 20 éve volt a Forma-1 legabszurdabb versenye! Csak 6 versenyző állt rajthoz

A nemrég emlegetett, 2011-es Kanadai Nagydíj után itt egy másik, amely sokkalta emlékezetesebb volt a…

9 óra ago

Jochen Hahn és Kiss Norbi már 2011 óta kakaskodnak – videó

2011 óta a német Jochen Hahn hatszor lett Európa-bajnok kamionversenyzésben, ahogy a szombathelyi Kiss Norbi…

19 óra ago

George Russell is pucér naptárt készítene?

George Russell az elmúlt hétvégéjén azon viccelődött, hogy ha megszorulna anyagilag, talán ő is piacra dobna egy…

21 óra ago