Bagnaia Dall’Ignával való beszélgetése Aragónban: ”Nyolc sprint és k*rvára semmi sem változik!”

Pecco Bagnaia mostanában nagyobb reflektorfényt kapott, mint valaha. A Sisak alatt című dokumentumfilm-sorozat harmadik epizódja, amely az olasz világbajnok idei szezonját követi, bepillantást enged egy feszültséggel teli pillanatba – egy olyanba, amely máris visszhangzik a MotoGP paddockjában:

„Nyolc sprint, és kurvára semmi sem változik!”

A jelenet az Aragóniai Nagydíj hétvégéjén játszódik, ahol Bagnaia láthatóan idegesen osztja meg aggályait a Ducati Corse technikai igazgatójával, Gigi Dall’Ignával. A problémája nem új keletű: továbbra sem érzi magát magabiztosnak a Desmosedici elején.

„Egész pályán elakadt a kormány” – panaszkodott, majd hozzátette, hogy emiatt nem tud úgy fékezni, ahogy szeretne, és nem tudja precízen bevinni a motort a kanyarokba.

„Mindig ugyanaz a történet” – mondja a technikai csapatával folytatott megbeszélésen. „Nem tudok keményen fékezni, nem tudok rendesen befordulni. Már hét verseny és nyolc sprint lement, és még mindig semmi változás – az isten szerelmére!”

Aragónban azonban volt egy kis pozitív fordulat is. Egy apró technikai változtatás a bemelegítés során végre hozott némi javulást.

„Csináltunk egy kis módosítást, ami sokat segített – nem volt nagy dolog, de növelte az önbizalmamat fékezéskor” – magyarázta Bagnaia. A változtatás a fékrendszert érintette: a 340 mm-es karbon fékeket 355 mm-esekre cserélték.

„A kisebb fékekkel blokkolt a kerék, és nem tudtam jól szabályozni a fékezést. A nagyobb fékekkel sokkal jobban tudtam kontrollálni a motor viselkedését, így keményebben fékezhettem, gyorsabban fordulhattam be, és jobban irányíthattam a motort a kanyar bejáratánál.”

Pecco még némi szarkazmust is megengedett magának a rajtpozíció kapcsán:

„Van benne valami jó: jobb a negyedik helyről indulni, mint a harmadikról. Azt mondták, a harmadik pozíció koszos, és Davide is ezt erősítette meg. Franco szinte biztosan megcsúszik ott a rajtnál.”

Egy apró részlet, ami máskor talán nem is lenne említésre méltó, de ebben a feszült helyzetben mégis hangsúlyt kapott.

Bár végül a dobogóra állhatott – ami általában ünneplést jelentene, ezúttal inkább megkönnyebbülést hozott, mint örömöt. A dokumentumfilm alapján nem arról van szó, hogy belső konfliktusok lennének a Ducatinál. Sokkal inkább egy szenvedélyes versenyző küzd, aki újra magabiztos akar lenni a motorján.

„Tudjuk, hogy ha tovább dolgozunk, előbb-utóbb meglesz az a valami, ami a különbséget jelenti. Erre hajtunk” – fogalmaz Bagnaia.

A sorozat bemutat egy nyílt és őszinte Peccót is, aki nem bújik el a problémák elől. Még Misanóban is ott volt, a Superbike-hétvégén, hogy jelenlétével támogassa a Ducatit – természetesen egy Ducati nyergében.

Most, hogy Mugello következik – a pálya, amit talán a legjobban szeret. Bagnaia abban bízik, hogy ezek az apró javulások végre megfordítják a szezont, amely eddig inkább türelmet, mint ünneplést követelt.

És ha a Sisak alatt legújabb epizódja bármit is bizonyított, az az, hogy Pecco nem veszti el a fejét, amikor forr a vére, de a véleményét biztosan nem tartja magában.