Fotó: MotoGP Media
Marco Bezzecchi, az Aprilia gyári versenyzője különleges sisakban áll rajthoz a MotoGP Olasz Nagydíján: a sisakot súlyosan beteg gyerekek tervezték, és jótékonysági célból árverésre bocsátják majd.
Az olaszországi futam mindig kiemelt esemény a hazai versenyzők számára, akik ilyenkor gyakran egyedi sisakdizájnnal tisztelegnek – ezt a hagyományt még Valentino Rossi indította útjára aktív versenyzői éveiben.
Bezzecchi most a „Helmets for the Heart” nevű jótékonysági kezdeményezés szóvivőjeként lépett színre. A projektet az E20 Motors és Alessandra Isabella Ardelean hozta létre azzal a céllal, hogy súlyosan beteg gyermekek együtt dolgozhassanak profi versenyzőkkel, közösen megálmodva különleges sisakterveiket.
A versenyző által viselt sisakot szombat reggel mutatták be Mugellóban. A dizájn teljes egészében a gyerekek kreatívitására épült. Bezzecchi így nyilatkozott róla:
„Az élet, akárcsak a versenyzés, tele van kanyarokkal és nehézségekkel. De ha a szívedben ott van az elszántság, és a célvonalra koncentrálsz, minden akadályt le tudsz győzni. Ez a sisak nektek szól, kis bajnokok, mert együtt nincs olyan, hogy nem tudom megcsinálni.”
A futamot követően a sisakot online árverésen értékesítik. A befolyt összeget a kezdeményezéshez csatlakozó szervezetek, gyermekkórházak és orvosi eszközök támogatására fordítják, akár közvetlen adomány formájában is.
A sisak mellett az Aprilia bokszában a programban részt vevő gyerekek alkotásait is bemutatják, így még inkább középpontba kerül a jótékony cél.
A mugellói futam kezdetén gyönyörű csatát láthattunk Bagnaia és Marc Márquez között. A verseny második…
Az elmúlt időszakban egyre inkább megszaporodnak a Forma-1-hez köthető filmek, sorozatok, dokuemtumfilmek. Utóbbi kategória bővül,…
Marc Márquez már nyolc világbajnoki címet tudhat magáénak, így mindössze egyetlen lépés választja el attól,…
Egy privát teszt során a McLaren adott lehetőséget Brad Pittnek. Már kevesebb mint egy hét…
A Forma-1 pilótakeringője – manapság egész évben tartó jelenség – a múlt hétvégén érte el…
Amikor Max Verstappen GT3-as autóval jelenik meg a pályán, a többi versenyző gyakran lenyűgözve figyeli…