Categories: Moto

Javult Martín állapota, de nem eleget, így nem indul a Német Nagydíjon

A tervek szerint Jorge Martín már a Német Nagydíjon elindult volna, de még nem gyógyult fel teljesen, ezért nem fog motorra ülni.

Mint ismeretes, Jorge Martín még szezon előtti teszteken bukott először, majd egy privát edzésen a szezonnyitó Thaiföldi Nagydíj előtt. Ezekből szerzett sérülései után először a Katari Nagydíjon indult el. Ekkor úgy tűnt, hogy a keserves időszaknak vége, de egy esés után Fabio Di Giannantonio elütötte. Így határozatlan időre kiesett, és azóta tart a rehabilitációja.

Hétfőn egy vizsgálat megállapította, hogy Martín lapockacsontja jól gyógyul, de még nem épült fel teljesen, míg ugyanez igaz a bordatöréseire is. Két hét gyógyulási időt javasoltak neki, és a jövő héten egy magánvizsgálatot tartanak. Ezért biztossá vált, hogy a két hét múlva esedékes Német Nagydíjon nem térhet vissza. A következő héten, a visszatérő Cseh Nagydíjon már akár versenyezhet. Előtte egy privát teszten fog részt venni, hogy hosszú idő után újra motorra üljön. Annak az időpontját a jövő heti privát vizsgálat után határozzák meg.

Az Aprilia által hétfőn kiadott közlemény így szólt:

„Ez Jorge Martín orvosi jelentése a Dexeus Egyetemi Kórházban, a Quiron Csoportnál 2025.06.30-án elvégzett vizsgálatokat követően.”

„Dr. Xavier Mir így jelentett a sajkacsontról: A klinikai fejlődés jó, a sajkacsont majdnem teljes mozgástartományban van. Jelenleg a csont konszolidációja még nem százszázalékos, de a gyógyulási folyamat pozitívan halad, annak ellenére, hogy a javítás még nem teljesen teljes.”

„Dr. Ángel Charte jelentése a bordatörésekkel kapcsolatban: A legtöbb bal oldali sérülés törési helyein jelentős javulások tapasztalhatók. A figyelemre méltó fejlődés ellenére néhány törés még nem szilárdult meg teljesen. A gyógyulás nagyon pozitív, és ennek alapján még két hétre lesz szükség a teljes gyógyuláshoz. A jövő hét elején magánvizsgálatot tervezünk a további értékeléshez. A Német Nagydíjon való részvétele azonban kizárt.”

Silló Barnabás

Recent Posts

Marko elárulta, miben más Laurent Mekies, a Red Bull új főnöke

Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…

7 óra ago

Sainz elárulta, mi zavarja leginkább a Williamshez való átigazolásában

Carlos Sainz elmondta, mi az egyetlen dolog, ami leginkább frusztrálja a Williams Racing alakulatához való…

9 óra ago

Newey hiperautója gyorsabb, mint Max Verstappen F1-es autóval Spa-ban

A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…

11 óra ago

Hiába a sok körön át tartó Aprilia-vezetés, Marc Márquez nyerte az 1000. MotoGP-futamot

Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…

12 óra ago

Montoya szerint ezért nem lett Verstappen Mercedes-pilóta

Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…

13 óra ago

Az egyik csapatfőnök szerint kaotikus lesz a 2026-os F1-es pilótakeringő

A Forma-1-es pilótapiac az idei év pletykákkal teli időszakát követően talán lenyugodott. A Williams csapatfőnöke,…

15 óra ago