Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool
Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban.
Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen az már tudható volt, hogy Jorge Martín legkorábban a Cseh Nagydíjon indulhat el. Az is be volt jelentve, hogy Somkiat Chantra egy edzés közbeni baleset miatt nem áll rajthoz a Sachsenringren, de a visszatérő Cseh Nagydíjon sem. A mostani hétvégére nem nevezett helyettesítőt az LCR Honda, de Brnóban Takaaki Nakagami ül motorra a thaiföldi újonc helyett.
Enea Bastianiniről a hétvége előtt jött a hír, hogy vakbélgyulladást diagnosztizáltak nála. Először csak a csütörtököt és a pénteket tervezte kihagyni, majd később kiderült, az egész hétvégén nem tud részt venni. Egyelőre nem tudni, hogy a KTM-es Brnóban ott lehet, de mindenképpen szeretne elindulni ott. A Tech3 nem tudott helyettest nevezni, így úgy nézett ki, hogy egyfős csapatként vesznek részt a Német Nagydíjon.
Csakhogy Maverick Viñales is lesérült a Tech3-tól. A spanyol versenyző a Q1-ben kezdte meg a szombati nap érdemi részét, ahonnan sikerült továbbjutnia. A Q2-ben az első körére igyekvő pilóta a négyes kanyarban esett el egy highside következtében, ami után már nem tudott motorra ülni. A bukás után Viñalest elvitték kivizsgálni, és kiderült, a bal válla kificamodott, amit visszahelyeztek a helyére, de egy kisebb törést is megállapítottak nála.
A diagnózis után Viñales azt nyilatkozta a spanyol DAZN-nek, hogy a jövő heti Cseh Nagydíjon sem valószínű, hogy ott lesz:
„Ezt és Brnót is kihagyom. Meglátjuk, hogy Ausztriába eljutok-e. A vállam tetején elszakadt egy szalag. Talán részleges szakadás vagy esetleg becsípődött ín.”
A hétvége legcsúnyább balesetét Franco Morbidelli szenvedte el, a sprintfutamon. A második helyen haladt, amikor a nyolcas kanyarban elesett, és többszöri bukfencezés után elterült a kavicságyban. Természetesen azonnal a pálya orvosi központjába szállították, majd a közeli Chemnitz kórházába további kivizsgálásra.
A VR46 csapat rövid közleménye így szólt:
„Miután megvizsgálták a pálya orvosi központjában, Frankynél súlyos zúzódást diagnosztizáltak a bal kulcscsontján, és további kivizsgálásra a chemnitzi kórházba szállították.”
Később Valentino Rossi csapata megerősítette, hogy nem fog rajthoz állni vasárnap:
„Franco Morbidelli nem vesz részt a Német GP-n, mivel a bal válla tartósan fáj a mai, Sachsenringen történt balesete miatt. A tervek szerint vasárnap visszatér Olaszországba további orvosi vizsgálatokra.”
A MotoGP főfutamán így mindössze tizennyolc versenyző indul el.
Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…
Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…
Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…
A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…