Moto

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót is meghozta. 

Toprak Razgatlıoğlu számára a szombati nap Donington Parkban pontosan úgy alakult, ahogy azt előre eltervezte: megnyerte az időmérőt, majd a futamot is behúzta. Nem volt azonban mindenki ilyen szerencsés – Alex Lowes vezette a versenyt, amikor hatalmasat bukott. Bár úgy döntött, folytatja a hétvégét, a vasárnapi bemelegítő edzés után erősödő fájdalmai miatt végül versenyzésre alkalmatlanná nyilvánították. Bokarándulása és zúzódása nem teszi lehetővé, hogy rajthoz álljon a további küzdelmekben.

A vasárnap délelőtti bemelegítő edzésen Nicolò Bulega futotta a legjobb időt, mögötte Sam Lowes és Toprak Razgatlıoğlu zárták az első hármat. A forróság vasárnapra enyhült, így a Superpole-verseny felhős időben, 20 fokos levegő- és 30 fokos aszfalthőmérséklet mellett rajtolhatott el. Yari Montella nem úszta meg következmények nélkül a szombati dominóeffektust, amelyet ő indított el, és amelynek következtében Álvaro Bautista és Sam Lowes is kiesett a versenyből – ezért hosszú körös büntetést kapott.

A Superpole-futam nem indult zökkenőmentesen mindenki számára. Michael van der Mark már a kivezető körön technikai problémákkal szembesült. Bár a motorját időben visszavitték a boxba, így is onnan kellett megkezdenie a versenyt.

Az élmezőny remekül kapta el a rajtot, Toprak Razgatlıoğlu pedig meg tudta őrizni vezető pozícióját. Mögötte egy kiváló kezdéssel Jonathan Rea zárkózott fel, akit csapattársa, Andrea Locatelli követett. Nicolò Bulega a rajtot követően a negyedik helyre csúszott vissza, de nem tétlenkedett sokáig: egy határozott manőverrel megelőzte Locatellit, és visszatért a dobogós pozíciókba. Locatellit ezután Sam Lowes is megelőzte.

Toprak Razgatlıoğlu hamar leszakította magáról a mezőnyt, magabiztos tempóval építette előnyét. Eközben Nicolò Bulega egyre nagyobb nyomást helyezett Jonathan Rea-re a második helyért vívott csatában. Szép csata után Bulega végül sikeresen megelőzte a hatszoros világbajnokot. Nem sokkal később Rea-t Sam Lowes is maga mögött hagyta, majd Bautistának is sikerült a manőver az északírrel szemben.

A verseny előrehaladtával az élmezőnyben egyre nagyobb különbségek alakultak ki, ám a középmezőny ezúttal is izgalmas csatákat hozott. Danilo Petrucci, Ryan Vickers, Andrea Iannone és Garrett Gerloff kemény csatát vívtak a hetedik helyért.

A hetedik helyért zajló csatát végül Danilo Petrucci nyerte meg, Vickers egy kisebb hibát követően leszakadt a többiektől és kiszállt a küzdelemből. Az utolsó kör is tartogatott izgalmakat: Andrea Locatelli megelőzte Jonathan Rea-t, így végül a Yamaha-versenyző a hatodik helyen zárt.

Toprak Razgatlıoğlu magabiztos győzelmével mindössze egy pontra csökkentette hátrányát az összetett tabellán. A BMW-nek ez a siker a 100. dobogót jelentette.

Végeredmény:

Börcsök Réka

Recent Posts

Rodrigues először nyert Titánként, Kiss Norbi is győzőtt, és tovább növelte az előnyét

134 000 rajongó látogatott el a hétvégén a 2025-ös ADAC Truck Grand Prix nemzetközi kamionversenyre,…

39 perc ago

Horner tolhat egy Toto Wolffot, ha meglépi ezt

A Red Bull korábbi irányítója, Christian Horner várhatóan korábbi ellenfelét, Toto Wolffot másolja, és visszatér…

2 óra ago

Nosztalgia: Red Bull Air Race képgaléria a Balaton partjáról

Ha nyár, akkor Balaton. A Balaton kapcsán pedig eszünkbe jutott egy kis nosztalgia, méghozzá arról,…

3 óra ago

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

4 óra ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

5 óra ago

Carlos Sainz szerint az édesanyák hősök, teljes munkaidőben, fizetés nélkül

Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…

6 óra ago