Moto

Dall’Igna el van ragadtatva Márqueztől: „Zseniális, okos és alázatos bajnok”

A Ducati háza táján elfogytak a szavak Marc Márquez idei teljesítményére. Habár korábban is ünnepelhettek már bajnoki címeket Casey Stoner és Pecco Bagnaia révén, amit Márquez az első évében produkál a vörös színekben, az minden eddigi rekordot felülmúl. Ha így folytatja, akár még a 2014-es szenzációs idényét is túlszárnyalhatja, amikor 13 futamot nyert, közte tízet sorozatban.

Brnóban újabb duplázást hozott össze, zsinórban már az ötödiket 2025-ben, és ezzel 120 pontra növelte előnyét a világbajnoki tabellán testvére, Álex Márquez előtt. A paddockban már csak az a kérdés, hol biztosítja be kilencedik világbajnoki címét – jó eséllyel még az ázsiai futamok előtt.

A Ducati versenyprogramját vezető Gigi Dall’Igna a futam utáni szokásos értékelésében szinte szavakat sem talál Márquez teljesítményére. Néhány lenyűgöző statisztikával indította mondandóját: „12 versenyből 8 győzelem, összesen már 70 a karrierjében, öt egymás utáni sprint, főfutam kettős. Marc az első Ducati-versenyző, aki ilyen szintre jutott. Egyedül egy sprintet nem nyert még meg eddig idén. Ez nem csupán győzelemsorozat, hanem egy technikailag és emberileg is tökéletes együttműködés a motor és a pilóta között, amire rendkívül büszkék vagyunk.”

Dall’Igna szerint ez a kifogástalan félév egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Márquez továbbra is kivételes klasszis. „Lenyűgöző ereje, érettsége és intelligenciája újra és újra megmutatkozik. Mindig pontosan tudja, mikor mit kell tennie, hogyan kell reagálnia az adott helyzetekre – mint ahogy azt Németországban is láthattuk, ahol tökéletes kontrollal versenyzett az első köröktől az utolsókig.”

A mérnök szerint Márquez igazi mestere annak, hogyan hozza ki a maximumot minden versenyhelyzetből, legyen szó esőről vagy száraz pályáról. „Taktikus, mégis ösztönös. Tapasztalata és megállíthatatlan győzni akarása teszi őt azzá a bajnokká, aki ráadásul alázattal teszi mindezt, tudva, hogy mindig van hová fejlődni.”

A csapat másik éllovasáról, Pecco Bagnaiáról Dall’Igna elismerően nyilatkozott, még akkor is, ha nem állhatott dobogóra Brnóban. „Pecco egész hétvégén jól teljesített, remekül rajtolt a sprintversenyen is, az idény első pole-pozícióját követően. Vezetett, és végig harcolt a dobogóért, meg is érdemelte volna. Végül csak a negyedik hely jutott neki, de így is közel volt.”

Bár a dobogó most elmaradt, Gigi szerint ez volt Bagnaia eddigi legjobb hétvégéje a szezonban. „Két erős futamot ment, látszik rajta a fejlődés, és a tempója is egyre közelebb van az élmezőnyhöz. Volt egy kis balszerencséje is, amiben mi is hibásak vagyunk. Mégis fontos, hogy megbecsüljük ezeket a pozitív jeleket, amik a versenyzőtől és az egész csapattól érkeznek. Most a legfontosabb, hogy ne engedjünk ki, és tovább dolgozzunk együtt.”

A nyári szünet előtt Dall’Igna egyértelmű üzenetet küldött: „A Ducati nem fog hátradőlni, még akkor sem, ha Márquez ennyi győzelmet hoz. Félidőhöz ért a szezon, itt az idő egy jól megérdemelt pihenésre, ami mindenki javára válik. Ez lehetőség arra is, hogy feltöltődjünk mentálisan. Az energiára pedig szükség is lesz, hiszen az ellenfelek egyre veszélyesebbek és kiszámíthatatlanabbak. De ez már nem újdonság” – zárta gondolatait a Ducati Corse vezetője.

Vörös Kamilla

Recent Posts

Carlos Sainz fontos életleckét adott egy rajongónak

A Williams Racing pilótái, Carlos Sainz és Alexander Albon egy interaktív kérdezz-felelekben vettek részt a…

3 óra ago

A McLaren pilótájával szemezget a Red Bull

Max Verstappen bravúros monzai sikere után némileg jobb légkör veszi körül a Red Bullt, ám…

5 óra ago

Hiába a közeledés az élmezőnyhöz, mégis a Superbike az út hét MotoGP-szezon után?

Miguel Oliveira Barcelonában érte el eddigi legjobb eredményét Yamaha-pilótaként, miközben a jövője a MotoGP-ben továbbra…

7 óra ago

Verstappen elmondta, mit tett volna Piastri helyében a vitatott csere során

Max Verstappen bevallotta, hogy ha Oscar Piastri helyében lett volna az Olasz Nagydíjon, nem egyezett…

9 óra ago

Rosberg kikelt magából a stewardok döntése miatt

Oliver Bearman veszélyesen közel került ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután Carlos Sainz-cal ütközött az Olasz…

11 óra ago

Stroll bizarr, „Kimi-díjas” interjúja, az Olasz Nagydíj után

Lance Stroll nem az a beszédes ember, ez közismert. Ugyanakkor vasárnap este, az F1 Olasz…

13 óra ago