Fotó: WorldSBK Media
A Superbike-világbajnokság a hétvégén visszatért hazánkba, mégpedig a Balaton partjára. A hétvége azonban nem csak a történelmi pillanatról szól, hiszen versenyzői aggályok is felmerültek. Több pilóta is kritikusan nyilatkozott a létesítmény biztonsági szintjéről és karakteréről.
A szombati futam rajtának első kísérlete során történt tömegbaleset is rámutatott arra, mennyire kényes lehet egy-egy pont a pályán. Nicolò Bulega közvetlenül nem észlelte az incidenst, de nem lepődött meg azon, hogy megtörtént. „Az első kanyar elég szűk, közel 90 fokos – könnyű hibázni. Ha akár egy kicsit is elrontod a féktávot, nem tudod tartani az ívet. Ha három méterrel lekésed a féktávot, máris szélesre mész. Főleg a rajt után lehet gond, amikor mindenki együtt van, és emiatt a referencia pontokat sem látod, még gyorsabban megtörténik a baj. A verseny közben is folyton emlékeztettem magam, hogy vigyázzak az egyenesekben. Egy MotoGP-motorral, ami még gyorsabb, én biztosan nem akarnám bevenni azt az első kanyart.”
Álvaro Bautista szintén beszélt a biztonságról, elsősorban Andrea Iannone előző napi kijelentésére reagálva, miszerint nem a pályával van a gond, hanem a versenyzőkkel. Bautista ezzel részben egyetértett, de hangsúlyozta, hogy vannak olyan pontok, amelyeken javítani kell.
„Ha nem csinálsz furcsa dolgot, akkor nem történhet baj. A pálya minden bizonnyal tartalmaz kritikus pontokat. Azonban úgy gondolom, hogy a pálya az pálya. Az első sikán trükkös, de a sikán az sikán, a probléma az, hogy együtt van a mezőny, és ha valaki hibázik, könnyű káoszt teremteni. Ez az első verseny. Tudnak fejlődni, a pénteki biztonsági bizottságon elmondtuk, hogy mik azok a területek, amin fejleszteni kell. Vegyük példának Mostot, ahol voltak veszélyes pontok, de dolgoztak azok megoldásán. Most több edzés és pályáragurulás után elmondtuk, hogy min kellene javítani.”
Arra a kérdésre, hogy pontosan melyik kanyarokon kellene változtatni, Bautista nem adhatott választ, de utalt arra, hogy a homologizáció során három kanyart már módosítottak. Most azonban újabb problémák kerültek előtérbe. „A korábbi vonalvezetés abszolút nem felelt meg a biztonsági előírásoknak, hiszen túl közel voltak a falak, nem volt megfelelő a bukóterek mérete.” – mondta, majd hozzátette: „Rengeteget dolgoztak a fejlesztésen, de maradtak olyan területek, amin nem, és ott még van mit fejlődni.”
A felmerülő kérdésre, hogy a MotoGP-motorokkal mennyire lehetne biztonságosan versenyezni ezen a vonalvezetésen, Bautista válasza nem volt egyértelmű. „Nem tudom, minden attól függ, hogy mennyit akarnak belefektetni a pályába, hogy fejlesszék azokat, amiket elmondtunk. A sikánok akkora motoroknak, mint a MotoGP, túl lassúak, nagyon trükkösek. De mindenféle pályának kell szerepelnie a naptárban, gyorsnak és lassúnak is. A legfontosabb a biztonság.”
Toprak Razgatlıoğlu, aki megnyerte a szombati futamot, kevésbé kritikusan, de szintén megemlítette a pálya első szektorának nehézségeit. „Az első két kanyar nagyon kemény, azonban én élveztem a versenyzést. Ha rosszkor fékezel, akkor nagyon könnyű szélesre menni.”
A legélesebb kritikát Iker Lecuona fogalmazta meg, aki már pénteken világossá tette, hogy véleménye szerint a Balaton Park Circuit nem felel meg a biztonsági elvárásoknak. „És ehhez tartom is magam, még akkor is, ha pénteken negyedik lettem. Ez nem egy pálya, ahol versenyeznünk kellene; ez nem egy biztonságos pálya. Kitartok a véleményem mellett, még akkor is, ha itt nyernék. Mindig azt mondjuk, hogy a biztonság az első, de itt ez számunkra nem igazán valósul meg.”
A Honda gyári versenyzője nemcsak a biztonságot, hanem a pálya karakterét is bírálta. „A pálya nem élvezetes, a nézők számára sem a legjobb. Rengeteg sikán van; minden olyan ki-be kapcsolós érzésű. Nincs meg az a folyamatos áramlás, nincsenek szép kanyarok, ahol el lehetne égetni a gumit.”
Arra a kérdésre, hogyan lehet, hogy egy A-homologizált pálya mégis aggályos a versenyzők számára, Lecuona röviden így válaszolt: „Várjuk meg, mit mondanak majd a MotoGP-versenyzők, ha itt lesznek. Nem mondok többet.”
A spanyol pilóta a szombati tömegbukás során csuklótörést szenvedett, ami nemcsak a magyarországi hétvégéről, hanem a közelgő Suzuka 8 órás versenyről is kizárta. Bár a bukást nem a pálya, hanem versenyzői hiba okozta, Lecuona jövőbeli véleménye a körülményekről minden bizonnyal még határozottabb lesz.
Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…
Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…
Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…
Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a hungaroringi első szabadedzésen. A Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén…
Lando Norris pole pozíciója után Max Verstappen csak a negyedik helyet szerezte meg a Belga…
A Formula 2-ben vitézkedik Jak Crawford, aki jelenleg a legközelebb áll ahhoz, hogy feljusson a…