Moto

Bulega saját csapdájába esett a Balatonnál

Nicolò Bulega számára nem hozott áttörést a Balaton Parki hétvége – a világbajnoki összetettben meglévő 4 pontos hátránya jelentősen nőtt, és ebben kulcsszerepet játszott a Superpole-verseny során elkövetett súlyos hiba.

A Ducati versenyzője rossz gumiválasztása miatt maradt le, amit később nagyon sajnált is. A sajtótájékoztatón az első kérdés természetesen az volt, hogy miért döntött az átmeneti esőgumik mellett, amikor köztudott, hogy ezekkel nem igazán tud jól menni.

„Ez egy jó kérdés” – kezdte Bulega. „Én is megkérdeztem ezt magamtól a verseny után. Amikor kimentünk a kivezető körre, úgy láttam, hogy az ötös, tizennégyes és egyes kanyar vizes. Nem volt szél, és amikor felálltunk a rajtrácsra, a szél feltámadt, és az aszfalt hőmérséklete is felment, szóval gyorsabban száradt, mint amit gondoltam a kivezető kör alatt. Én az intermediate gumik mellett döntöttem, mert számomra akkor ez tűnt a legészszerűbbnek. Ez hibás döntés volt, de ezek a körülmények mindig is nehezek voltak számomra, nem tudok úgy menni, ahogy szeretnék. Hibát követtem el, csak bocsánatot tudok kérni a csapatomtól, mert ez az én döntésem volt. A második futamon arra koncentráltam, hogy ezt a hibát amennyire lehet, kijavítsam.”

Voltak, akik észrevették, hogy Serafino Foti, a Ducati menedzsere a rajt előtt Toprak Razgatlıoğlu közelében tartózkodott, és láthatta, hogy más gumistratégiát választottak. Felmerült a kérdés: miért nem reagált erre a Ducati? „Én nem beszéltem Serafinóval, én a főmérnökkel és a csapatommal kommunikáltam. Lehet, hogy Serafino beszélt a csapatommal, de nem velem. Egyedül hoztam meg a döntést, és hibát követtem el.”

Döntő lehet a bajnokságban

A bajnokság szempontjából is komoly jelentősége van annak, hogy Razgatlıoğlu sorozatban harmadszor triplázott, és átvette a vezetést a pontversenyben. Bulegát arról is kérdezték, mit gondol erről az erődemonstrációról.

„Elérkeztünk néhány olyan pályára, ami nem a legjobb nekem. Aragónban és Jerezben gyorsabb lehetek, Estoril és Magny-Cours kérdéses. Tavaly tudtam nyerni a francia pályán 2 futamot, de Toprak nem volt ott a bukása után. Az volt az első évem a kategóriában, idén erősebb lehetek és fejlődhetek. Szóval a következő versenyek papíron jobbak lesznek, mint a mostaniak.”

A Ducati versenyzőjének most mentálisan is meg kell küzdenie a helyzettel – a szezon eleji előny egy csapásra komoly hátránnyá alakult.

„Mentálisan tökéletes helyzetben van Toprak – de ez számomra semmit sem változtat, mert világos, hogy ő mindig erős. Mint mindig, most is a legjobb teljesítményemre törekszem, és optimalizálni próbálom a csomagunkat. Erről beszélni fogok a Ducatival, mert van még mit javítanunk. Most után a BMW előrelépett. A szezon elején egy kicsit gyorsabb voltam, de azóta – bármit is találtak – egyre jobbak lettek. Nekünk a motorunk fejlesztésén kell dolgoznunk. Úgy érzem, jelenleg a csomagunk 100 százalékát hozom ki. Ez a vonalvezetés nem volt számomra a legkedvezőbb, de a korábbi versenyeken a legjobb ducatis voltam. Tudom, hogy ez nem elég, de jó nekem és a Ducatinak, hogy tudjuk, hogy 100%-ot hozunk ki a motorból, és tudjuk, hogy hol kell fejlődnünk.”

Végezetül arról is beszélt, milyen segítséget remél a gyártótól. Bulega szerint a Ducati keményen dolgozik, de a technikai szabályok szűk keretei között nem mindig egyszerű a fejlesztés. Még ha tudják is, mit kellene módosítaniuk, az nem feltétlenül valósítható meg. Ezért is lesz kulcsfontosságú a következő néhány versenyhétvége.

Börcsök Réka

Recent Posts

„Én leszek a következő amerikai az F1-ben” – az Aston Martin ifjú tehetsége a jövőjéről

A Formula 2-ben vitézkedik Jak Crawford, aki jelenleg a legközelebb áll ahhoz, hogy feljusson a…

17 perc ago

Lesérült Fernando Alonso, egy újonc ugrik be helyette

Nem sokkal a Magyar Nagydíj első szabadedzése előtt az Aston Martin egy rövid közleményben tudatta,…

1 óra ago

Miért ne lehetne jóban Verstappen és Horner a kialakult helyzet ellenére?

Sokan azt gondolják, hogy Verstappennek köze volt Horner elbocsátásához, pedig ők a mai napig tartják…

1 óra ago

A motorsport-közösség együtt gyászolja Sylvain Guintoli kisfiát

A motorsport világa egységesen fejezte ki részvétét, miután a korábbi MotoGP-versenyző, Sylvain Guintoli bejelentette, hogy…

2 óra ago

Forma–1 és MotoGP egy hétvégén? Csábító, de egy rakás buktatóval járhat

A Dorna sportigazgatója, Carlos Ezpeleta őszintén beszélt arról, hogy a középtávú jövőben felmerült a gondolat:…

3 óra ago

Bekerült a csapatba, de mégsem lesz ott Vierge a 8 órás versenyen

A múlt hétvégén, a Balaton Parkban rendezett Superbike-világbajnoki futamon Iker Lecuona csuklótörést szenvedett, így nem…

4 óra ago