Moto

Rossi Moor 7 pontot hozott Aragónból

A FIM JuniorGP Moto2-es kategóriájának negyedik fordulóját július 27-én a MotorLand Aragón látta vendégül, ahonnan Rossi Moor pontokkal távozott. 

Az időjárás Spanyolországban abszolút alkalmas volt motorversenyzésre. A szombati edzésen Rossi a 14. legjobb idővel került a Q2-be, ahol a 17. rajtrácsot szerezte meg.

A kvalifikációra a beállítások nem voltak megfelelőek, ezért a csapat úgy döntött, hogy „19-re lapot húznak” és egy teljesen új irány mentén alakítják át a motor dinamikáját. Az új beállítást Rossi nem tudta letesztelni, és úgy várta a rajtot, hogy vagy sikerül vagy nem. Az első verseny rajtja után a második körben Ruiz és Voight szinte majdnem egyszerre highside-al buktak. Emiatt rengeteg törmelék került a pályára. A bírák a piros zászló mellett döntöttek, így a versenyt negyed órával később újraindítottak.

Az újraindított verseny már csak 9 körös volt. Rossi Moor a rajt után nagyon jó tempóban szerzett egyre jobb pozíciót, és 8 helyet javítva a 10. pozícióban ért célba, ami plusz 6 pontot jelent összetettben.

A második versenyt ismét egy baleset, majd a piros zászló állította meg, így megint 9 körös versenyt kellett teljesíteni a pilótáknak. A Révész Racing magyar-amerikai pilótája, mint mindig, most is mindent beleadott a jobb helyezésért, de a motor beállítása nem engedte, hogy a megfelelő tempóban tegye meg a versenytávot, így a második versenyen a 15. helyig sikerült felzárkóznia.

A hétvégén Rossi összesen 7 pontot szerzett, összetettben a 15. helyen áll.

Most egy hosszabb szünet következik a FIM JuniorGP naptárjában, egészen szeptember 21-ig, amikor Mugelloba térnek vissza a versenyzők.

Sajtóhír

Recent Posts

Tavaszra költözik a Balaton Park-i Superbike-futam 2026-ban

Napvilágot látott a a 2026-os Superbike-világbajnokság előzetes versenynaptára: a világ leggyorsabb sorozatgyártású motorjait felvonultató bajnokság…

11 perc ago

Kiderült melyik F1 pálya lehet a beugró, ha helyettesíteni kellene bármely versenyhelyszínt 2026-ban

Törökország vissza szeretne kerülni a Forma-1-es naptárba, és felajánlotta az Istanbul Park szolgáltatásait 2026-ra, ha…

1 óra ago

Magyar Nagydíj – Forgalmi változásokra, korlátozásokra kell készülni a Forma-1 ideje alatt

A 40. Formula-1 magyar nagydíjat augusztus 1. és 3. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen; a…

2 óra ago

BREAKING: A Ferrari bejelentette, hogy ki lesz a csapatfőnöke, még évekig!

A Scuderia Ferrari HP örömmel jelentette be, hogy többéves szerződéssel meghosszabbította együttműködését Fred Vasseurral, aki…

3 óra ago

A Yamaha nem habozott tovább – a magyar hétvége után jött a döntés Manziról

Stefano Manzi a hétvégén elmondta nekünk, hogy szerződése már a kezében van, mára hivatalos, hogy…

3 óra ago

Tűz van, babám! – Verstappen megjárta a poklot

Az 1994-es F1-es szezont Michael Schumacher dominálta a Benetton színeiben, ám csapata számos szabályértelmezési vitába…

5 óra ago