Moto

A Yamaha nem habozott tovább – a magyar hétvége után jött a döntés Manziról

Stefano Manzi a hétvégén elmondta nekünk, hogy szerződése már a kezében van, mára hivatalos, hogy jövőre a Superbike-világbajnokságon folytatja pályafutását.

A hétvégén beszélgettünk Stefano Manzival és Dominique Aegerterrel is, és mára hivatalossá vált, amit Manzi korábban is sejtetett. 2026-ban a GYTR GRT Yamaha WorldSBK csapatában folytatja pályafutását, feljebb lépve a Supersportból a Superbike-világbajnokságba. Ez egyben azt is jelenti, hogy Dominique Aegerter távozik. Manzi a magyar verseny hétvégéjén elmondta, hogy a szerződése már a kezében van, csak néhány apró részleten dolgoznak még, de hamarosan aláírják. A Balaton Parkban két győzelmet aratott, ezzel tovább növelve előnyét a Supersport-világbajnokság élén és a Yamahát is meggyőzte a fellépésről.

A 26 éves olasz versenyző 2023 óta versenyez a Yamahával a Supersport-világbajnokságban, ahol eddig kétszer végzett második helyen, idén pedig az új R9-es motorral remekel, jelenleg 59 ponttal vezeti a bajnokságot. Gyorsan alkalmazkodott az új modellhez, az első R9-es győzelmét Ausztráliában aratta, majd további hat sikerrel gazdagodott. Korábban a Red Bull Rookies Cupban indult, majd Moto3 és Moto2 kategóriákban is versenyzett, mielőtt 2022-ben a Supersportba váltott.

Mindenki örül, kivéve Aegertert

Niccolò Canepa, a Yamaha Motor Europe motorsport részlegének vezetője így nyilatkozott. „Először is köszönjük Dominique Aegerter kemény munkáját és elkötelezettségét az elmúlt években, különösen a Supersportban elért világbajnoki címeket, valamint a WorldSBK-ban nyújtott teljesítményét. Bár most elválnak útjaink, menedzsmentjével együtt dolgozunk azon, hogy továbbra is a Yamaha család része maradjon. Ugyanakkor eljött az idő, hogy új tehetséget léptessünk fel a Superbike mezőnyébe, ezért örömmel jelentjük be Stefano Manzi érkezését. Stefano fejlődése lenyűgöző volt, a misanói teszten is bizonyította rátermettségét, így természetes választás számára a WorldSBK.”

Manzi pedig így fogalmazott: „Nagyon boldog vagyok, és büszke erre a lépésre, amiről mindig álmodtam. A kisebb kategóriákban versenyezve mindig a legjobbak között akartam lenni, és most végre megvan a lehetőségem, hogy a Superbike-ban is megmutassam magam. Nagyon örülök, hogy továbbra is a Yamahával dolgozhatok, hiszen 2023 óta együtt haladunk előre, és minden évben jobbak lettünk. Az R9-cel indított új projekt fantasztikusan alakul, izgatottan várom a Superbike kihívásait. Bár már teszteltem az R1-et, most még a Supersportban szeretnék a legjobb formámat hozni a szezon végéig.”

Így Stefano Manzi magabiztosan és motiváltan készül a következő nagy lépésre, miközben Dominique Aegerter távozása egy új fejezet kezdetét jelenti a Yamaha Superbike-csapat életében. A svájci menedzsmentjének pedig komolyan kell dolgoznia azon, hogy a versenyző a Superbike mezőnyében tudjon maradni.

Börcsök Réka

Recent Posts

Verstappen bejelentette a Hungaroringen, hogy hol fog versenyezni jövőre

Max Verstappen a Magyar Nagydíj előtt elmondta, melyik csapatnál fog versenyezni jövőre. A holland világbajnok…

8 óra ago

Rosberg felkérdezte Verstappent: „Most csendben vagy?”

Nico Rosberg próbálta felkérdezni Jos Verstappent a Horner-ügyben. Kicsit kellemetlen lett a válasz. Jos Verstappen,…

9 óra ago

F2-es versenyzőt igazolhat a Cadillac az F1-be?

Az Aston Martin által támogatott Jak Crawford mindent megtesz azért, hogy 2026-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben…

10 óra ago

Briatore belekeveredhetett az Epstein-botrányba, és Horner körül se tiszta minden

Flavio Briatore újfent a figyelem középpontjába került a Forma-1-ben, miután a média megint vizsgálatokat indított…

11 óra ago

Álomból valóság – Egy Formula Renault-kör a Hungaroringen

Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…

12 óra ago

Magyar Nagydíj – Ideiglenes rendőrőrs működik Mogyoródon a Forma-1-es futam idején

Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

13 óra ago