Moto

A GoElevennek nem kell már Iannone – van tovább?

A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai a 2025-ös szezon végén elválnak.

Iannone 2024-ben tért vissza a versenypályára a Go Eleven színeiben, miután négy évre eltiltották doppingvétség miatt. A visszatérés erősen indult: győzött Aragónban, és összesen öt dobogós helyezést szerzett újoncként a Superbike-világbajnokságban.

A folytatás viszont kevésbé sikerült jól. Bár az év elején még Ausztráliában dobogóra állt, azóta csupán egyszer, Cremonában zárt a legjobb hat között. A Ducati részéről várt technikai támogatás ellenére a teljesítmény visszaesett, és ez a közös munka lezárásához vezetett.

Sacchetti az olasz GPOne portálnak nyilatkozva így fogalmazott: „Szerintem két közös év után elérkezett a vég Andrea és köztünk.” Hozzátette: „2026-ra már alternatívákat keresünk. Mindenképp szép kaland volt, örülünk, hogy együtt dolgozhattunk.”

A csapatfőnök elmondta, hogy az idény előtt arra számítottak, hogy a Go Eleven rendszeresen a dobogóért harcol majd, hasonlóan Danilo Petruccihoz és a Barni csapathoz. Visszatekintve így fogalmazott: „Nyilvánvaló, hogy Bulega és Toprak egy másik szinten vannak, de mi is ott lehettünk volna mögöttük.” Majd hozzátette: „A valóság azonban az, hogy nem használtuk ki, amink volt.”

A szezon során felmerült, hogy Stefano Manzi válthatja Iannonét a csapatnál, de ez az opció már nem aktuális. Manzi ugyanis a héten aláírt a GRT Yamaha csapathoz a 2026-os szezonra. Jelenleg ő vezeti a Supersport-világbajnokságot a Ten Kate Yamaha színeiben.

Börcsök Réka

Recent Posts

A tavalyi hungaroringi győztes az élen az időmérő előtt!

Oscar Piasti volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj hétvégéjének utolsó szabadedzésén. A Magyar Nagydíj harmadik…

60 perc ago

Ez a legfrissebb, Alonso egészségügyi állapotáról

Fernando Alonso elárulta, hogy MRI-vizsgálaton esett át, miután hátsérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia…

3 óra ago

Inthraphuvasak megküzdött Ugochukwuval, de végül rajt-cél győzelmet aratott

Senki sem volt komolyan veszélyes Tasanapol Inthraphuvasakra, aki idei második győzelmét szerezte. Izgalmasnak ígérkező hétvégének…

4 óra ago

Valójában ezért marad Max Verstappen jövőre is a Red Bullnál

Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…

6 óra ago

A Renault új vezérigazgatója elárulta, hogy látja az Alpine F1 csapat jövőjét

A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…

7 óra ago

Imádja a Hungaroringet, miközben a Forma-1-et tűzte ki célul a Red Bull német juniorja

Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…

8 óra ago