Fotó: Lukasz Swiderek / PSP Photo / FIM Pictures
33 év után pályára gurult a MotoGP mezőnye Magyarországon, nem volt eseménytelen a Magyar Nagydíj első szabadedzése.
Míg Marc Márquez vezette a mezőnyt a balatonfőkajári versenyhétvége első szabadedzésén, addig az Apriliának két technikai problémája is akadt.
Jorge Martín volt az egyik áldozata a technika ördögének. A spanyol versenyző RS-GP-je a célegyenes kijáratánál füstölve adta meg magát, miután Martín kigyorsított az utolsó kanyarból.
Nem sokkal később Raúl Fernández Trackhouse Aprilia gépe is leállt, ezúttal az ötös kanyar féktávján, és olaj került a pályára, ami piros zászlós megszakításhoz vezetett.
Az Aprilia csapatmenedzsere, Paolo Bonora elmondta, hogy Martín azon a motoron ült, amellyel vasárnap Spielbergben bukott. Hozzátette: mindkét motorban erősebben használt erőforrás volt, ezért most alapos vizsgálat szükséges, hogy kiderüljön, pontosan mi okozta a problémákat.
A piros zászló után mindkét versenyző visszatért a pályára: Martín a tizedik, Fernández a tizenhatodik helyen zárt. A legjobb apriliás eredményt Marco Bezzecchi érte el a hatodik pozícióval.
Lewis Hamilton számára 10 futam maradt, hogy megmentse első Ferraris szezonját. Meg tudja csinálni? A…
Jack Miller tavaly majdnem kikerült a MotoGP-ből, ám végül a Pramac-Yamaha szerződtette. Most azonban ismét…
David Coulthard 2005 és 2008 között a Red Bull Racing csapatában versenyzett. A most 54…
Ezt még Lando Norris is megirigyelné! Na jó, valójában nincs szó semmi törésről, csak a pénteki…
Johann Zarco ugyan még nem gurult pályára a magyarországi aszfaltcsíkon, de a Hondánál már gyűltek…
Nico Hülkenberg nagyon közel állt ahhoz, hogy 2021-ben Max Verstappen csapattársa legyen, árulta el Helmut…