Johann Zarco ugyan még nem gurult pályára a magyarországi aszfaltcsíkon, de a Hondánál már gyűltek az első tapasztalatok. A francia versenyző izgatottan várja, mit hoz a hétvége, és a csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt arról, hogyan látja a Balaton Park Circuit sajátosságait.
„Nagyon kicsi pálya, szűk kanyarokkal – szinte olyan, mintha gokartpályán lennénk. Néhány szakasz inkább Supermoto-pályára vagy gokartra emlékeztet, de ettől még egyáltalán nem lesz unalmas. Remélem, gyorsan megjön majd az érzés, és élvezni fogjuk. Ha jól játszunk a beállításokkal, talán ki tudjuk használni a Honda erősségeit. Gondoljunk csak a féktávokra – Toprak [Razgatlıoğlu] már megmutatta a Superbike-ban, mennyire sokat lehet itt nyerni. Kérdés, mennyit tudunk ebből profitálni egy MotoGP-motorral. Nagyon sok múlik azon, hogyan kezeljük a gépet a lassú kanyarokban. Meglátjuk, hogy a stratégia működik-e, de mindenképp a lehető leggyorsabban próbálunk alkalmazkodni. Bízom benne, hogy a tapasztalatom előnyt jelenthet. És ha jön egy kis eső, az nekem mindig kedvez – energiát adhat, és talán segíthet abban is, hogy bejussak legalább a Q2-be.” – mondta Zarco.
Előnyt jelenthet az is, hogy Stefan Bradl, a Honda tesztversenyzője, már kipróbálta a pályát. Zarco szerint sokat segített, hogy bizonyos beállítások már készenállnak.
„Nagyon fontos volt, hogy a Honda már dolgozott az alapokon, főleg a váltóbeállításokon. Ezzel nem kell majd időt vesztegetnünk az edzéseken. Már most van értékes információnk, még ha a körülmények persze mások is lesznek. A gumikkal kapcsolatban is vannak tapasztalataink, nagyjából tudjuk, mire számíthatunk.”
Eredetileg Zarco Aleix Espargaróval közösen képviselte volna az LCR csapatát, ám az spanyol versenyző sérülés miatt kénytelen kihagyni a hétvégét. Ez nemcsak a versenyző, hanem a szerelők számára is keserű helyzetet teremtett. „Ez sokkal többről szól, mint magáról a pilótáról. Ez egy csapat, amely a versenyzővel együtt versenyez. Mindenki rendkívül motivált, és ugyanúgy a legjobbját akarja nyújtani. Számukra óriási csalódás, hogy most áll a motor.”
Elméletileg az LCR nevezhetne beugró versenyzőt, de ez nem kötelező – és nem is egyszerű feladat.„Ez mégiscsak a MotoGP. Itt a motort csak egy nagyon szűk kör alkalmas versenyző tudja vezetni. Bármennyire sajnálatos is ez a csapat számára, ez a MotoGP része – nem ülhet rá akárki.” – fűzte hozzá a Honda-pilóta.
Zarco teljesítménye az utóbbi hetekben kissé visszaesett, és a magyar futam előtt a világbajnoki tabella 9. helyét foglalja el, 114 ponttal a neve mellett.