Moto

Újabb két büntetést szórtak ki a versenybírák a Balaton Parkban

Az első magyarországi sprinten több incidens is történt, aminek következtében újabb büntetéseket osztottak ki a versenybírák.

Fabio Quartararo a start után vakmerően vágott bele az első kanyarba, aminek következtében összeért Enea Bastianinivel, a manőver következményeként pedig több versenyzőnek is el kellett kerülnie őket. A versenyirányítás Quartararót tette felelőssé, így egy hosszú körös büntetéssel kell számolnia a vasárnapi versenyen.

Bastianini versenye sem alakult jobban: miután hátrébb csúszott, Johann Zarcóval is ütközött, a francia versenyző pedig bukott. Ezért Bastianinit is megbüntették, és mivel ez már a második hasonló esete a szezonban, kétszer kell teljesítenie a hosszú kört.

A vasárnapi főfutamon további szankciók is érvényben lesznek: Álex Márquez és Jack Miller három rajthelyet veszít pénteki szabálytalanságaik miatt. Így Quartararo egy, Bastianini két hosszú körrel indul.

Börcsök Réka

Recent Posts

Veszélyes lehet a pálya Bastianini szerint, aki két bukásban is benne volt szombaton

Nem gondolja rossz pályának a Balaton Parkot Enea Bastianini, de az első körben nem biztos,…

1 óra ago

Morbidelli most kimaradt a balhéból – sokkal rosszabbra számított Quartararo hibájánál

Szombaton sor került a történelmi első MotoGP-futamra a debütáló Balaton Parkban. A rajt utáni pillanatok…

2 óra ago

Őrült jó hangulat és magyar szavak a francia sztártól a MotoGP-versenyzők és a szurkolók találkozóján

Közönségcsalogató eseménnyel ért véget a szombat a Michelin MotoGP Magyar Nagydíjon a Balaton Park Circuiten.…

3 óra ago

Elképesztő, történelmi pillanatot éltek át a Leclerc-fivérek a Paul Ricardon

Kétségkívül a mai autóversenyző világ egyik híresebb família a Leclerc-család, ahol ketten is profi autóversenyzők…

3 óra ago

Magyar balszerencse és Márquez-dominancia a MotoGP Magyar Nagydíján

Álomszerűen kezdődött, de hamar rémálommá vált magyar szempontból a Michelin MotoGP Magyar Nagydíj első MotoE-futama.…

4 óra ago

“Megütötte a fejemet, mégis én kérdeztem meg tőle, hogy van” – Zarco dühös lett Bastianinire

A Motorsportol.hu is jelen volt a verseny utáni sajtóbeszélgetéseken, ahol a sprinten történt balesetekről volt…

4 óra ago