Moto

A sajátjai előtt megszerezte az első helyet Bezzecchi, Álex Márquez a második, Quartararo a harmadik

Álex Márquez uralta az időmérőt, Fabio Quartararo csapott a lovak közé, mégis Marco Bezzecchi szerezte meg a pole pozíciót.

Az időmérő előtti szabadedzésen Joan Mir még mindig fájdalmakat érzett a tegnapi bukása után, így a kvalit kihagyta, hogy tudjon pihenni, és fókuszálni a holnapi főfutamra. Tehát az egyből Q2-be jutó világbajnok nevét ne keressük a szombati napon.

Az időmérő a lehető legjobb körülmények alatt kezdődött. A Ducatik tűntek a legnagyobb esélyeseknek, és úgy tűnt, hogy Marc Márquezt megszorongathatják.

A negyedórás első szakaszban most úgy igazán nem volt sok nagy név, de itt volt Fabio Quartararo, Enea Bastianini, Brad Binder vagy az egyetlen ducatis Fermín Aldeguer is. Az első tűzijáték után Binder állt az élen, aztán Aldeguer. Az első szakasz lényegi részében már Quartararo vette át a vezetést Aldeguer előtt, de Binder és Raúl Fernández is képben volt. Bastianini az utolsó roham előtt a tizenötös kanyarban eldobta, ezzel kiütötte magát a továbbjutásról szóló csatából.

Végül a Q1-ben nem történtek változások, Quartararo volt az egyedüli, aki relevánsan tudott javítani. Először is tudott javítani a körén, de elvették, mert kiszélesítette a pályát. Majd másodjára már egy brutális kört, 1:30:481-gyel nyerte meg a Q1-et. A másik továbbjutó Aldeguer lett.

A Q2-ben a sort meglepő módon Quartararo indította. A 2021-es világbajnok általában utolsónak hajt ki a boxból, de most Marc és Álex Márquez előtt motorozott. A második szakaszban a bajnoki éllovas nyitott az élen, majd a testvére követte. Ezek még tapogatózó körök voltak, a második mért köre mindenkinek gyorsult. Álex Márquez az élre állt 1:30:222-vel, őt közel kéttizeddel Marco Bezzecchi üldözte, majd Pedro Acosta ugrott fel harmadiknak. Marc Márquez csak a hetedik helyen állt ekkor. Franco Morbidelli, aki a pénteki nap már meg-megmutatta magát a negyedik volt, Francesco Bagnaia az ötödik.

Hat és fél perccel az idő lejárta előtt indult ki a mezőny a boxból. Most Bagnaia indította az utolsó rohamot, de az első kanyarban rontott, aztán a két Aprilia szintén eljátszotta ugyanezt. Marc Márquez első komoly mért köre már jobb volt, feljött Álex mögé, miközben Acosta elcsúszott.

Azt lehetett látni mindenkinél, hogy az első két szektorban erős részidőket futnak, de a kör végére elfogy a lendület. De Bezzecchi felvillant, miközben Jorge Martín húzta, és átvette a vezetést. Egyedül Quartararo tudott veszélyes lenni arra körre, de nem előzte meg, így végül harmadik lett. Álex Márquez sem volt már körön, ezzel maradt második. Marc Márquez csak a negyedik helyet szerezte meg, aki Morbidellivel és Luca Marinivel indult egy sorból. Bagnaia a harmadik sor közepéből, a nyolcadik helyről rajtolhat.

A végeredmény:

Silló Barnabás

Recent Posts

Hülyeséget beszélt a kommentelő a McLaren kapcsán, a Red Bull korábbi szerelője kijavította

A négyszeres világbajnok Max Verstappen egykori szerelője felfedte, mennyit keresnek az F1-es csapattagok valójában. A…

1 óra ago

A Ferrari két kulcsfiguráját is veszti az új F1-es csapat javára

A Ferrari állítólag két fontos munkatársat is veszít a hajtásegység-üzemeltetéséből, és úgy tűnik, mindketten az…

5 óra ago

Bemutatták a Yamaha új motorját, amitől várják a csodát

Elhozta a San Marinó-i Nagydíjra az új, V4-es motorját a Yamaha, amit a márka tesztversenyzője,…

6 óra ago

Christian Horner reagált a Red Bull monzai sikerére

A Red Bull korábbi csapatfőnöke, Christian Horner felvette a kapcsolatot az Olasz Nagydíj alatt Martin…

7 óra ago

Egyre nagyobb bajban van a MotoGP rosszfiúja

Franco Morbidelli komolyabb büntetéseket kaphat a megmozdulásai után. Nem csak a jó teljesítményével kerül a…

8 óra ago

Rosberg: Vertsappen most már az öt valaha volt legjobb pilóta közé tartozik az F1 történelmében

Max Verstappen meglepetést okozott az egész F1-es közösségnek azzal, hogy vasárnap az Olasz Nagydíjon végig…

9 óra ago