Moto

Elég bizarr: mit keres egy faláb a dobogón? Bezzecchi elárulta az okot

Marco Bezzecchi elárulta, miért ünnepelte sikereit egy falábbal a szombati a MotoGP San Marinó-i Nagydíján.

Az Aprilia gyári versenyzője a levezető körön kapta elő a különös kelléket. Egy fából készült műlábat, amelyre még egy motoros csizma is fel volt húzva. Míg a versenyzők általában nemzeti zászlót vagy csapatszíneket lengetnek, Bezzecchi szokatlan választása sok rajongót kíváncsivá tett.

A futam után a magyarázat is megérkezett: „Ez a faláb az ’Tre uomini e una gamba’ című olasz filmből van, ami annyit jelent: három férfi és egy láb. Gyerekkorom egyik kedvenc vígjátéka, amiben ezt a lábat hurcolják végig Olaszországon egy esküvő miatt. Szuper vicces, és számomra nagyon fontos emlék” – mondta Bezzecchi.

A versenyző hozzátette, hogy a filmet jegyző művész, Garbett készítette a misanói sisakját is: „Ha már sisakot tervezett nekem, úgy voltam vele, legyen a faláb is része az ünneplésnek.”

Bezzecchi a pole-ból indulva sokáig vezette a sprintfutamot, de két apró hiba után Marc Márquez átvette tőle a vezetést a hatodik körben. A spanyol azonban néhány kanyarral később bukott, így az olasz hazai közönsége előtt visszaszerezte az első helyet.

Vasárnap a főfutamon is főszereplő volt: Bezzecchi megszorongatta a bajnoki éllovast, végül a második helyen intették le. A faláb természetesen ekkor is előkerült, mintegy új védjegyévé téve az ünneplést.

Börcsök Réka

Recent Posts

Wolff elmondta, miért más ma a McLaren belső küzdelme, mint a Mercedesé volt

Hosszú évek óta először fordul elő a Forma-1-ben, hogy két csapattárs küzd a világbajnoki címért.…

4 óra ago

Daniel Ricciardo feltehetően visszatér az F1-es paddockba

A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies utalt rá, hogy Daniel Ricciardo jövőre visszatérhet a Forma-1-es…

6 óra ago

Bezzecchi alaposan megszorongatta Marc Márquezt a misanói győzelemért

Marco Bezzecchi sokáig vezette a rengeteg bukást hozó misanói versenyt, de Marc Márquez újabb győzelmet…

7 óra ago

Megvan a licensz Verstappennek, irány a 24 órás

Max Verstappen megkapta a DMSB A engedélyt, amely lehetővé teszi számára a GT3-as autók vezetését…

8 óra ago

Elárulta Steiner, hogy miért választotta a MotoGP-t

Nyomós indok miatt inkább a MotoGP-t választotta Günther Steiner. A múlt heti Katalán Nagydíjon lett…

10 óra ago

Álex Márquez: „Marc játszott Bezzecchivel, majd bumm – újra ott volt mögötte”

Álex Márquez testközelből élte át a misanói MotoGP sprint izgalmait, ahol bátyja, Marc Márquez, és…

11 óra ago