Retró

Parádés és színes 18 percnyi felvétel az 1955-ös Brit Nagydíjról, Aintreeből

Az 1955-ös Brit Nagydíjra úgy érkezett a mezőny, hogy Juan Manuel Fangio nagyban már úton volt a harmadik világbajnoki címe felé, és egyértelműen a Mercedes csapat kedvenceként.

Csapattársa, a londoni születésű Stirling Moss volt leginkább aki üldözte őt a versenyzők tabelláján, a futam pedig a Liverpool melletti Aintree pályáján volt. Mivel addig otthon, az Forma-1-es világbajnokság kezdete óta nem nyert brit versenyző, mindenki tisztában volt vele, micsoda jelentősége lenne egy ilyen eredménynek. Fangio is.

Moss első helyre is kvalifikálta magát, és az angol sajtó folyamatosan azon rágódott, hogy mit ér meg a Mercedesnek az ő győzelme. Egy amerikai újságíró meg annak örvendett, hogy ezen a pályán skót whiskyt is lehet venni, ha esetleg unalmas lenne a futam. A versenynapra a nézők számát végül a különféle médiumok valahol 100 és 150.000 néző közé tették. A verseny persze Fangióról és Mossról szólt, a többieknek a statiszta szerep jutott. Végül mindenki elégedett lehetett, mert előbbi gyakorlatilag bebiztosította az újabb világbajnoki címét a második helyével, Moss pedig először nyert britként Nagy-Britanniában.

Vámosi Péter

Recent Posts

Stroll bizarr, „Kimi-díjas” interjúja, az Olasz Nagydíj után

Lance Stroll nem az a beszédes ember, ez közismert. Ugyanakkor vasárnap este, az F1 Olasz…

13 perc ago

Lukács Tamásnak szurkoltak a hétvégén a német kommentátorok a nürburgringi versenyhétvégén

A másfél hónapos nyári szünet után az IDM betétfutamaként tért vissza a Northern Talent Cup…

1 óra ago

Franz Hermann helyett most már tényleg Verstappen készül a hétvégi nürburgringi versenyre – Ferrarival!

Max Verstappen a hétvégén bemutatkozik a Nürburgring Nordschleife pályán, ahol a Forma-1-es autóját GT versenyautóra…

2 óra ago

Ritka büntetést kapott Morbidelli hazai futamára

Franco Morbidelli a barcelonai MotoGP-n tanúsított felelőtlen magatartása miatt a misanói hétvégére szabadedzés-büntetést kapott. Franco…

4 óra ago

Szombati hibájának köszönhetően behúzta a főfutamot Álex Márquez, majd bemutatott annak a bizonyos kanyarnak

Nem volt egyszerű hétvégéje Álex Márqueznek, de jól végződött. Álex Márquez a Katalán Nagydíjon a…

14 óra ago

Ketten egy F1-es könyvről: Michel E. Sawyer – Sir Lewis

Michel E. Sawyer Sir Lewis című életrajzát sokan kíváncsian várták. Lewis Hamilton hétszeres világbajnok pályafutása és…

16 óra ago