Ajánló

Senna és Zsiguli legendája az első Magyar Nagydíjon, a Hungaroringen, valamint egy sosem látott kép róla 1993-ból!

Bevallom, meglep, hogy újra felkapott lett Ayrton Senna és a vajkrém színű LADA esete 1986-ból, de ha már így esett, akkor fussunk neki újra.

Történetesen a sztorit már évekkel ezelőtt megírtam Mitrovics Zsolti visszaemlékezése alapján, aki talán mégis csak a legrelevánsabb, hiszen ő készítette a képet a később háromszoros világbajnokká vált brazilról. Az elmondása szerint Senna azon volt a paddockban, hogy olyan autóval mehessen már pár kört az akkor zsír új Hungaroringen, amit mi is használtunk akkoriban. Először elviekben a mellé kirendelt tolmács hölgy Trabantjával (!) ismerkedett meg a friss magyar aszfaltcsíkkal, de vélhetően vágyott olyanra is, amely megy. Így került képbe az ezerkettes Zsiguli, amellyel három kört is ment.

Ezidáig nem lehetett tudni, hogy ez a járgány kié, de Bochkor Gábor rádióműsorában, úgy tűnik, hogy sikerült rovább lépni ebben a témakörben is.

Ugyan itt most az hangzott el, hogy egy magyar szerelő lenne a hátsó ülésen, volt az elmúlt tíz évben olyan vélemény is, hogy a Pirelli akkori igazgatója, vagy sportigazgatója lehetett az, legalábbis az 1986-ban kiküldött Auto Motor und Sport szerint.

A képet készítő „hobbifotós” Zsolt egyébként a kezdetektől fogva 1992-ig volt sportbíró és technikai mentő a Hungaroringen. Az első évben oly lazák voltak még a biztonsági szabályok, hogy simán meginvitálta őt a Zakspeed csapat a motorhomejának a teraszára is kávézni, szendvicsezni. Kapott matricákat is, ami olyan érték volt akkoriban, mint a keményvaluta.

És hogy újfent exkluzívan zárjuk Ayrton Senna és a Hungaroring kapcsolatát, íme egy másik kép Zsolti személyes archívumából, amelyen a legenda borzasztóan magyaráz valamit 1993-ban, tehát utoljára, amikor Magyarországon járt Flavio Briatorének, illetve Frankl Andrásnak, aki feszülten figyel.

Fotó: Mitrovics Zsolt
Vámosi Péter

Recent Posts

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

2 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

4 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

5 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

6 óra ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

8 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

18 óra ago