Ajánló

Habsburg Ferdinánd szívesen jönne újra Magyarországra, de…

Utolsó császárunk és királyunk dédunokája, Habsburg Ferdinánd 2024-től már az Alpine gyári csapatának a tagja a hosszútávú világbajnokságon. A franciák ezen alkalomból szerveztek egy röpke sajtóbeszélgetést.

Személyes a kapcsolatunk, még gokartos időkből, amikor magyar csapat tagja volt, magyar licensszel. Nagy álma a Forma-1 volt, mint megannyi autóversenyzőnek, és jó úton is haladt egy ideig a száguldó cirkusz irányába. A Formula 3 után azonban hirtelen irányváltással a DTM-ben találta magát, majd 2021-ben már LMP2-es kategóriában az FIA WEC-ben. Talán elmondható, hogy ez volt a pályafutása eddigi legeredményesebb éve. Nem csak kategóriagyőzelmet aratott Le Mansban, hanem bajnoka is lett a sorozatnak. Már ekkor elárulta nekem, hogy nagyon megszerette az endurance világát, és célja az, hogy egyszer egy gyári csapatban versenyezhessen, a legmagasabb szinten. Ez jövőre megtörténik az Alpinenak köszönhetően. Addig is vár rá, egy hosszabb téli szünet, mert hivatalosan a csapat csak 2024 februárjára áll össze pontosan, hogy ki melyik autóba ülhet majd.

Ferdinánd amikor csak teheti, kirándul, a világ minden tájára, olykor akár egyedül is, vagy a barátaival. Ilyenkor már az osztrák tévének sem kell kommentálnia a Forma-1 eseményeit, amely gyakorlatilag a második munkájává vált évek óta. Nem is bonyolítottam nagyon, így feltettem a kérdést, hogy mikor láthatjuk újra Magyarországon, akár csak a szabadidejét itt tölteni. Elárulta, hogy idén nyáron is töltött több napot is Budapesten, ami nem túl meglepő, hiszen nagybátyjáék, Habsburg György és családja nem messze laknak a fővárostól, így mondhatjuk, hogy akár rokonlátogatást tartott. Azt ugyanakkor fájlalja, hogy ugyan nagyon szereti a Hungaroringet, a WEC-es autóval biztos nem jön ide versenyezni. Azt is kifejezetten sajnálja, hogy az ELMS sem jár Mogyoródon, pedig többször is benne volt a magyar pálya versenynaptár tervezetekben az elmúlt évek alatt, de végül mindig elvetették. A pletykák szerint azért, mert lakosságot továbbra is zavarja az, ha túl sokáig tart a versenyautók zajongása.

Az online sajtótájékoztatón kiderült, hogy feltehetően a legjobb viszonyt Mick Schumacherrel ápolja, akivel még együtt versenyzett a Formula 3-ban, és most is egy helyről jelentkeztek be. Jövőre viszont már csapattársak lesznek, kérdés csupán annyi, hogy egy Alpine A424-est vezetnek-e, avagy ellenfelek lesznek házon belül.

Vámosi Péter

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

7 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

8 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

9 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

11 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

13 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

15 óra ago