Verstappen szerint Alonsónak lehetne akár 8 világbajnoki címe is
Max Verstappen mindig is mély tiszteletet mutatott Fernando Alonso iránt, mintha önmagát látná benne. Két pilóta, akik a két legjobb ...
Max Verstappen mindig is mély tiszteletet mutatott Fernando Alonso iránt, mintha önmagát látná benne. Két pilóta, akik a két legjobb ...
Idősebb Carlos Sainz 61 évesen ismét bebizonyította, hogy mennyire jó a volán mögött: a spanyol negyedszerre is győzött a nagy ...
Ma ért véget Szaúd-Arábiában a 46. Dakar-rali. Az autósok mezőnyében a 61 éves, korábbi rali világbajnok Carlos Sainz nyert (Lucas ...
Niki Lauda egyik fiát, Mathiast talán már senkinek nem kell bemutatni, hiszen versenyzett többek között DTM-ben, WEC-ben, és többször indul ...
Michelisz Norbert valóra váltja gyerekkori álmát, raliversenyzőként debütál. Miközben a Hyundai Motorsport Customer Racing pilótájaként vezeti a négy kontinensen átívelő ...
Fernando Alonso azt mondja, azért döntött úgy, hogy visszatér a Forma-1-be, mert az IndyCar szerinte túl veszélyes. A ma már ...
Fernando Alonso 2020-ban futotta első és egyetlen Dakar-raliját, majd a következő évben teljes munkaidőben visszatért a Forma-1-be. Miközben továbbra is ...
Sergio "Checo" Perez szombat este egy Red Bull Showrun keretében vitt fényt be a spanyol főváros utcáira. Az RB7 és ...
Az Audi az idei szezon után felülvizsgálja az ügyfélcsapatoknak nyújtott támogatását, mielőtt a Sauber csapattal a Forma-1-be érkezne. A német ...
F1 pontverseny (Top5):
|
Versenyzők:
|
|
|
1. Lando Norris
|
423
|
|
2. Max Verstappen
|
421
|
|
3. Oscar Piastri
|
410
|
|
4. George Russell
|
319
|
|
5. Charles Leclerc
|
242
|
|
Csapatok:
|
|
|
1. McLaren
|
833
|
|
2. Mercedes
|
469
|
|
3. Red Bull
|
451
|
|
4. Ferrari
|
398
|
|
5. Williams
|
137
|
| Frissítve: 2025.12.07. 17:45 |
A Forma–1 2026-os szezonja nem csupán egy újabb fejezetet, hanem egy teljes technológiai paradigmaváltást hoz. Az FIA szabálymódosítások célja a...
Az év második hetében ismét előhúzzuk a kalapból a nosztalgia-faktort és a mai motorsport-puzzle kapcsán gondolatban visszautazunk 2025 szeptemberébe. Egészen...